Menu

Négyen kaptak Mészáros Vincéné-díjat
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.04.25.

Ha április, akkor az Országos Óvodai Bábjátékos Találkozó itt van a kerületünkben. A találkozóra 14. alkalommal került sor április 22-én, s e közel másfél évtizedes múltból 8. alkalommal adott otthont a programnak a Pestújhelyi Közösségi Ház.

A siker – szerencsére- előre borítékolható, hiszen vannak még köztünk olyan óvó nénik, akik a kicsi gyerekekkel igyekeznek megszerettetni a bábozást, annak mindenféle, -fajta változatát.
Ezen a napon ismét az ország legkülönbözőbb városaiból, helységeiből érkeztek a csoportok, hogy a kerület kisebb és nagyobb gyerekeinek bemutassák meséiket, történeteiket. Az érdi 7. számú Óvoda bábcsoportja fakanálbábbal adta elő a kiszézést, míg Szalai Borbála: Az egész csak mese című marionettbáb előadásával a Lajosmizséről érkezett Virágné Mujkos Erika lépett színpadra. Láthattunk kesztyűsbábot a Világszép kecskebékáról (Kecel, Hétszínvirág bábcsoport), illetve Szutyejev meséjét, A szeszélyes kiscicát (Soltvadkert, Barcsik Irén), Grimm: Holle anyó című meséjét bábpantomimmel előadva (Nagykanizsa, Vackor bábcsoport), kesztyűsbábbal a Piroska és a farkas című mesét (Nyergesújfalu, Pinocchió bábcsoport), illetve Lakatos T. Károly: A bátor kiskacsa című meséjét (Esztergom, Hétszínvirág bábcsoport)
Délután a budapesti Komka Zsuzsa Varga Katalin: Zsiga és Csipet című meséjét mutatta be kesztyűsbábbal, a dunakeszi Eszterlánc óvoda óvó nénijei a Falánk tyúkocska című mesét bőröndszínházi előadás keretében, a Tücsök bábcsoport pedig vásári képmutogatással az Aranyszőrű bárány című mesét. Budapestről érkezett a Napsugár bábcsoport, a Babarózsa bábjátszók és a Meseláda bábcsoport, akik kesztyűsbábbal, árnyjátékkal, botosbábbal léptek színpadra, és adták elő az Aranymedve című mesét, Arany János: Walesi bárdok című balladáját illetve a Gyászliba galibája című mesét.
Ezt követően került sor a szakmai értékelésre, melyet a szakmai tanács tagjai (Urbán Gyula, az Országos Bábjátékos Egyesület elnöke, Giovannini Kornél, a Budapest Bábszínház művésze, Szluka Judit, a Magyar Művelődési Intézet bábreferense) mondtak el.
A nap folyamán egy jelentős programra is sor került: idén ötödik alkalommal vehették át az arra érdemesek a Mészáros Vincéné-díjat, melyet Urbán Gyula, a Magyar Bábjátékos Egyesület elnöke és dr. Mészáros Balázs, a kuratórium tagja, Mészáros Vincéné fia adott át a négy óvónőnek: Somogyi Zoltánnénak, Lovas Zsuzsának, Ferenczi Attilánénak és Sára Lászlónénak. Közülük ezen a napon sajnos, nem tudta átvenni személyesen az emléklapot Somogyi Zoltánné Seregi Margit.

De mit is kell tudnunk a négy díjazottról?

Ferenczi Attiláné

A bábozással 1972-ben kezdtem foglalkozni a Szombathelyi Entzbruder Dezső Óvónőképző Szakközépiskolában Németh Károlyné Bencze Piroska keze alatt. Az iskola 4 éve alatt folyamatosan báboztunk óvodásoknak. Ajkán, 1990 őszén megalakítottam a Kacagó bábcsoportot. Először csak óvodánkban báboztunk, majd megyei megmérettetésen is ott voltunk. 1992-ben
a csoport bábos táborban volt, ahol barátokat találtunk Végh Zsolt és Sarkady Nagy László személyében. 1993-ban óvodánk adott otthont a megyei bábos tábornak, amit a Közművelődési Intézet szervezett. Sikeresen vizsgáztunk 1994 őszén. A „C”kategóriás bábrendezői tanfolyamon vizsgáztatóink Séd Teréz és Tömöry Márta volt. Minden Kabóciádé fesztiválon részt vettünk, ott
találkoztunk Mészáros Vincénével és Mészáros Emőkével. 1995-96-ban bábos továbbképzést tartottam, ahol 32 pedagógus ismerkedett a báb csodálatos világával. Bábos tervezeteink megjelentek (1996-ban)
nyomtatásban a Kabóca füzetek sorozatban. 1996-ban bábkiállítást
rendeztünk a városi művelődési házban. 1996-97-ben ismét tartottam egy
bábos továbbképzést 35 pedagógusnak. Záróként egy több meséből álló
bábelőadást tartottak a tanfolyam résztvevői. 1999-ben kolléganőmmel
együtt megnyertünk egy bábos pályázatot, melyet az Óvodai Nevelés irt
ki, a cikk megjelent az újságban. 2000-ben óvodai bábos napot
tartottunk: Végh Zsolt, Sarkady Nagy László, Séd Teréz és Nyakasné Turi
Klára előadását hallgatta a kb. 50 részvevő. 2005-ben az Ovizuál
Műhely pályázatára a bábcsoport elkészített egy kétórás videó filmet,
melyen bemutatjuk azokat a bábos ötleteket, melyeket óvodapedagógusi
munkánk során alkalmazunk. A film Különdíjat nyert. A bábcsoport eddig
4 kiállítást tartott. 4 éve tanítok a helyi szakközépiskolában felsőfokú kisgyermek- és csecsemőgondozókat bábozásra heti 2 órában. Ők
nappali- és a levelező tagozatos hallgatók. Az iskolában a második év végén vizsgatárgy a bábozás és általában évente 4-5 diák a bábot választja záró dolgozata témájának. A tavalyi évben egy diák bábos dolgozata megjelent a Szegeden kiadásra kerülő bölcsődei gondozónőknek készült módszertani kiadványban. Ebben a tanévben a kooperatív tanulási módszerekről tartottam bemutatót, ahol egy mesét dolgoztam fel ezzel a technikával. Jelenlegi óvodai csoportom profilja a báb. A bábcsoport legnagyobb sikerét a Kultúrával a Nyugat Kapujában verseny országos döntőjében szerepeltünk.

Somogyi Zoltánné

Somogyi Zoltánné Seregi Margit összesen 46 évig dolgozott, ebből 38 évig óvónőként, majd a nyugdíjazását követően még 8 évig.
-A bábozás- és a gyerekek iránti mély, igaz szeretetem alapján alakult életem. Amikor tapasztaltam, hogy nevelő-oktató munkám sikerét szolgálja, egyre
fontosabbnak láttam a báb alkalmazását. A kisgyerekek helyes szokásainak kialakításában, az irodalom, a játék, a beszéd gyakorlásában vonzó eszköznek bizonyult. A nehezen nevelhető, sérült gyerekeknél is sikeres volt alkalmazása.
Az 1950-es években Mészáros Vincéné gyakorlati segítsége volt érdeklődésem felkeltése. Ezt követően az 1960-as években bábtanfolyamokon vettem részt. Andrássi János Pest megyei szakreferens, Kissné Polyák Erzsébet, Séd Teréz, Polcz Alaine (pszichológus) segítségével egyre fokozódott sikerélményem. Egyre magasabb szinten készültek a bábjaim. Ezzel együtt mind nagyobb segítésre irányultak feladataim. Tapasztaltam, hogy a gyerekek eredményesebb nevelése érdekében működő szakemberek egymást segítették, s a felsorolt egyéneken kívül, az egész országban az összefogás, segítés szelleme uralkodott.
1972 óta vagyok UNIMA tag. Részt vettem Kaposváron Országos Konferencián. Itt Polcz Alaine előadása aktivizált a gyerekek mind nagyobb, sokoldalú fejlesztésére. A kaposvári kollégák szép példája a gyakorlati megvalósításhoz nyújtott segítséget.
Az 1970-es- 80-as években Budapest lV. kerületében dolgoztam. Itt óvónőknek szerveztem bábtanfolyamokat. Több óvodában bábcsoportok alakultak. Bábjaim segítségével, szerény hozzáértésemmel igyekeztem tapasztalataimat átadni. Bábkiállítások szervezése is sokat segített.
1989-ben nyugdíjas lettem. Dunakeszin nyugdíjasként még 8 évig dolgoztam. Iskoláknak, óvodáknak ajándékoztam saját készítésű bábjaimat. Így segítettem a gyerekekkel való foglalkozást. Bábos tevékenységem során több, mint 400 db különböző típusú bábot varrtam. Ezek ma Dunakeszi óvodáiban (János úti, Gyöngyharmat, Piros ovi, Játszóház stb.) valamint Újpest több óvodájában (Vécsei-,Aradi-,Nádor úti stb.) szolgálják a gyermekek napi tevékenységeit.
Gyerekeknek ajándékoztam mintegy 120 db-ot ünnepi alkalmakkor, pld.
óvodai búcsúzáskor, karácsonykor. Kis technikai segítséggel készítettem 3 db nagyobb méretű betlehemet, melyeket a Dunakeszi Szt. Mihály, Jézus szíve templomoknak valamint a Játszóház Óvodának adtam.
A Bábművész Szövetség (UNIMA) 40 éves fennállása alkalmával „DIPLOMA”
címmel ajándékozott meg, melyet ezúton köszönök. Dunakeszin ismertem meg Szabóné Czank Magdolna óvónőt és lelkes csapatát, akik kiváló tehetséggel végzik munkájukat a gyerekek és a kultúra érdekében. Kívánok nekik és valamennyi magyar UNIMA tagnak és bábosnak eredményekben és sikerekben gazdag éveket!

Lovas Zsuzsanna

Lovas Zsuzsa 7 éves korában kezdett bábozni a Törökbálinti Általános Iskolában. Az se véletlen, hogy bevették az iskolai bábcsoportba. Az történt ugyanis, hogy Zsuzsa a napközis csoportból megszökött. Megszökött, mert a tanító néni nagyon sokat kiabált. Megtalálták, s attól fogva a kiabálos tanító néni lett a bábcsoport vezetője ? ott nem kiabált. Ezután évekig bábozott még Kacsó Mária vezetése alatt. Nem telt el sok idő, amikor képesítés nélkül kezdett tanítani a Törökbálinti ÉKP-s Általános Iskolában. Véletlenül beküldték egy
bábórára helyettesíteni, Granasztói Szilvia helyett ? és megdöbbentek
azon, hogy a bábórán bábot készítettek a gyermekekkel. Ezután Szilvia
rögtön elküldte Nánási Marika szervezésében akkor éppen induló C kategóriás tanfolyamra; ahol nem kisebb nevektől kezdte tanulni a bábjátszás titkait, mint Koós Iván, Tömöry Márta, Papp Gábor, Tóthmátyás Sárika. Ekkor már ő is bábot tanított Törökbálinton az ÉKP-s programban. A tanfolyam nem elégítette ki és az utána induló Bábakadémiára is beiratkozott, ahol szintén Koós Iván vezetésével sajátította el a szakma alapjait.
Érdeklődése a vallási témájú bábjátékok és a természetes anyagok felé fordult, így éveken át magyar balladák feldolgozásával foglalkozott. Akkori bábcsoportjai: Kacajmaca; Ezékiel Észaiás, majd a terápiás bábjáték kötötte le figyelmét, és a gyógypedagógiai munkáját színesítette a bábjátékkal, ahol a Pest megyében jelentős eredményeket is ért el.
Ekkor már a bábgyűjtemény, melyet Mészáros Emőke vezetett, a Krisztina
körútra költözött, és ott mint önkéntes elég sok időt töltött. Így egy alkalommal, amikor Emőke azzal állt elő, hogy ?csináljunk egy vallási bábjátékosok találkozóját”, már teljes mellszélességgel állt az ügy mellé. Együtt bábáskodtak az első 7-8 találkozó megszervezésén, éppen ezért ezen alkalmak nagytöbbségének az Evangélikus Egyház adott helyet. (Kelenvölgy, Zugló, Kőbánya, Fasor). Az első találkozók után még nyári táborokat is szerveztek (Albertirsa, Gyúró). Még nem nyert felvételt az Evangélikus Teológiára, amikor már tanfolyamokat vezetett a katechéták és a vasárnapi iskolák számára. Miután megindult a tanárképzés a teológián, már nem tartottak ilyen jellegű képzéseket, ezért megjelent az evangélikus ifjúsági munkához egy kiadvány, amely a bábjáték alapjait tárja a hitoktatók elé. Közben létrehozták az Evangélikus Bábszínház Egyesületet, melyet Börönte Márta és Simonfai Ferenc lelkészek gondozása kísért. Lelkesedését jellemzi, hogy minden gyermeke örömmel bábozott vele és bábozik mindmáig vele. 2003-ban elkezdte megszervezni a Kelenvölgyi Közösségi Házban a Bábjátékkal a szép és értelmes gyermekkorért rendezvényeket, ami az idén már hatodik alkalommal adott helyet a tanulni vágyó csoportoknak. Ez a találkozó minden korosztály számára nyitott. A 2004/2005-ös tanévben megszervezte a Fővárosi Oktatási Napok
keretében a bábpedagógia napját.
Harmadik éve dolgozik a Rózsakerti Általános Iskolában, ahol 2006/2007-ben útjára indította az Értékközvetítő Pedagógiával működő Általános Iskolák Országos Bábtalálkozóját.( a következő 2008/2009-ben lesz) A 2007/2008-as tanévben a ?Bábonjáró” költészet elnevezésű rendezvényen vehetett részt a XXII kerület minden óvodája is iskolái és a meghívott bábosok. Munkáját iskolájában nagy érdeklődés, három bábszakkör, és a kollégái érdeklődése is kíséri.

Sára Lászlóné

A Pinocchió Bábcsoport 1976-ban alakult meg a helyi Ady Endre Művelődési Ház amatőr művészeti csoportjaként, tehát 32 éve tevékenykedik Nyergesúfalun. Kezdetben, mintegy tíz évig, felnőtt csoportként működött, amelyben a bábcsoport-tag anyukák felnövekvő gyerekei és azok barátai egyre több szerepet kértek és kaptak. Ahogy a felnőtt tagok „kiöregedtek” úgy erősödött a gyerekek jelenléte a csoportban. 1985 óta a Pinocchió – gyermek bábcsoportként működik. Repertoárjában azonban továbbra is megtartott néhány olyan darabot, amelyben felnőtt és gyerek bábosok együtt szerepelnek. Ennek pedagógiai hasznáról csak pozitív tapasztalataik vannak.
A bábcsoport vezetője a megalakulástól napjainkig Sára Lászlóné. Gimnáziumi és közgazdasági érettségi, majd több raktárgazdálkodási szaktanfolyam után a kilencvenes évek elején megszerezte a „C” és „B” kategóriás bábrendezői végzettséget. Irányításával a gyermekcsoport 1997.óta kilenc alkalommal szerezte meg a jogot arra, hogy ott lehetett Egerben a Gyermekbábosok Országos Fesztiválján, ahol 6 Különdíj, 1 harmadik helyezés és 1 Ezüst Minősítésű Oklevél kitüntetésben részesült. 2001-ben, megalakulásának 25 éves jubileuma alkalmából a bábcsoport és vezetője pedagógiai és művészeti munkájának elismeréseként a Nemzetközi Bábszövetség Magyar Tagozatának elnökségétől UNIMA Diploma kitűntetést kapott.
Az eltelt 32 év alatt a Pinocchió Bábcsoport a város kulturális életének szerves része lett. Munkájában rendszeresen részt vesz a városi iskolák 15-20 diákja, akik ennek során ismerkednek meg a közös munka és siker, valamint az örömszerzés élményével. Tavaly ősz óta 8 fővel óvodás-kisiskolás csoport is működik Mini Pinocchió névvel. Kialakult a bábcsoport érdeklődőinek és barátainak köre, akik igénylik a rendszeres bábelőadásokat. A bábcsoport megalakulása óta rendszeresen tart előadásokat nemcsak a városban, hanem a környező településeken is, részt vesz megyei, regionális és országos fesztiválokon.
A Pinocchió Bábcsoport érdekében végzett munkájában a bábcsoport-vezető a legtöbb segítséget a férjétől kapta és kapja. Három gyermeke kisiskolás kora óta bábozik és még mai is,felnőtt korukban gyakran vállalnak szereplést (legutóbb idén március 8-án ők adták elő saját feldolgozásuk alapján „Pinocchió, a fabábu csodálatos történeté”-t.) A Sára család 1994-ben megkapta Nyergesújfalu város Pro Urbe Díját.

Kapcsolódó cikkek:



Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló