Menu

Képviselők- civil szervezetek együtt

2008.04.21.

Több éves hagyománya van a kerületben, hogy az önkormányzat képviselő-testülete és a kerületi civil szervezetek képviselői közös testületi ülést tartanak tavasszal, amikor is áttekintik az önkormányzat civil stratégiájának tapasztalatait, illetve az SZMSZ rendelkezése szerint a civil szervezetek képviselői hozzászólási lehetőséget kapnak.

Az április 16-án tartott ülésen először Hajdu László polgármester szólt, aki elmondta, hogy 2004-ben, amikor a közös testületi ülésen elfogadták az önkormányzat civil stratégiáját, még csak 43 civil szervezet vett részt ebben a munkában.
-Mára ez a szám 122-re nőtt. Ennyi a regisztrált XV. kerületi olyan civil szervezet, amelyek tevékenysége megnőtt, megduplázódott- mondta, majd hozzátette, hogy számos szociális, kulturális, hagyományteremtő, érdekképviseleti, sport, ifjúsági, karitatív, egyházi tevékenységet végző- összesen 29-féle civil tevékenységet végző civil szervezet működik a kerületben.
-Amíg 2005-ben ötmillió forintot osztottunk ki pályázat útján a civil szervezeteknek, addig idén már 8 millió forint jut nekik. De emellett még más helyen és módon is hozzájuthatnak támogatáshoz a szervezetek, hiszen 6 civil szervezettel van az önkormányzatnak együttműködési megállapodása. Olyanokkal, amelyek önkormányzati feladatot (pl. szociális, közoktatási) vállalnak át. Ez még közel 60 millió forint évente- mondta a polgármester, majd mielőtt átadta volna a szót a civil szervezetek képviselőinek, hozzátette, hogy április 28-án ül össze a Civil Tanácsadó Kollégium, és előkészíti döntésre az idei évi pályázatot.
A civil szervezetek képviselői vették át ezután a szót. Megfogalmazódott, hogy fontos, hogy a civilekkel megindult a párbeszéd, ám azt is tudni kell, hogy egy civil a szabadidejében, saját költségén teszi a dolgát és hogy egyre jobb a kapcsolat a civil szervezetek és az önkormányzat között. Többen is felhívták arra a figyelmet, hogy nagyon jó lenne egy Civil Ház, ahol több civil szervezet is helyet kaphatna, illetve, hogy ennek megvalósításához akár EU-s pályázati forráshoz lehetne jutni. Kérésként fogalmazódott meg, hogy egyrészt a civil pályázatokat korábban kellene meghirdetni, mivel időnként a megpályázandó cél (rendezvény) hamarabb lebonyolódik, minthogy a megítélt pályázati összeget megkapná a szervezet, másrészt, hogy a civil szervezeteket nemcsak a pályázati összeg elosztása folyamán, hanem az elszámolásnál is minősíteni kellene, illetve elhangzott az a vélemény is, hogy nagyon jó a civil szervezetek működési területenkénti felosztása. Kérdésként vetődött fel, hogy egyes civil szervezetek az aktuális ünnepük, évfordulójuk alkalmával miért szerepelnek nagyobb terjedelemben a kerületi médiában, míg más civil szervezet nem szerepel egyáltalán, pedig sokkal hosszabb ideje végzi munkáját. Több civil szervezet számolt be munkájáról, terveiről: így a szervezet vezetőjének változásáról, arról, hogy milyen jó lenne Újpalotán részönkormányzat létrehozása, valamint a képviselő-testületi ülésen a civil szervezeteknek hozzászólási jog megadása, illetve, hogy számos szervezetnél a segítők idősödnek, tehát több aktív, fiatal önkéntesre lenne szükség.
Ám az egyik legfontosabb megjegyzés ahhoz kapcsolódott, hogy jó lenne, ha minél több állampolgár értesülne arról, hogy adója 1%-át itt a kerületi civil szervezetek javára felajánlhatja, ami így is hatalmas összeg lehet.
Felvetődött az a kérdés is az önkormányzati képviselők soraiból, hogy vajon, ha egy civil szervezet tagja egy politikus és részt vesz egy rendezvényen, akkor civil vagy politikus, illetve, hogy egy önkormányzatnak hatékony együttműködést kell kialakítania a civil szervezetekkel. A közös munka eredményhez vezethet, és valóban egy Civil Ház nagyon jó és fontos lenne a kerületben. Szintén képviselői felvetésként fogalmazódott meg, hogy a hatalom szócsöve minden kerületi média.
A közös testületi ülésen a határozati javaslat elfogadását megelőzően Hajdu László polgármester zárszóként elmondta, hogy véleménye szerint minden civil szervezet számára, amelyik igényli, megoldott az elhelyezése. Hatvan civil szervezetnek van fix helye, és ott az infrastruktúra is rendelkezésére áll. A polgármester is felhívta arra a figyelmet, hogy az 1%-ot adja mindenki a kerületi civil szervezetek javára. Ő maga is tíz civil szervezet tagja.
A határozati javaslatot, mely szerint Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hatályában fenntartja a 2004. III.3-án elfogadott civil stratégiát, mind a képviselő-testület, mind a civil szervezetek elfogadták.