Menu

Kerületi rajzverseny

2008.03.15.

A Tavaszi Pedagógiai Hét programsorozat keretében Szabó Gábor szobrászművész nyitotta meg a Czabán Általános Iskola Pince Galériájában a kerületi alsó- és felső tagozatosok számára rendezett rajzversenyre készített alkotásokból álló kiállítást.

Ezt megelőzően a Hubay Jenő Zeneiskola növendékei fuvolaműsorral köszöntötték a megjelenteket, majd Varga László, a Czabán Általános Iskola elnök-igazgatója nyitotta meg a díjkiosztó ünnepséget.
Amint a helyszínen is elhangzott, az alsó tagozatosok rajzversenyét Fischer Katalin tanárnő szervezte, melyet a Kossuth Nevelési-Oktatási Központban még február 13-án rendeztek meg. Ezen a megmérettetésen az iskolai elődöntők után közel 40 tanuló vett részt.
A felső tagozatosok versenyét Szepesiné Bercsényi Éva, a kerületi rajz munkaközösség vezetője szervezte, amely a Czabán Általános Iskolában volt szintén közel 40 felső tagozatos diák részvételével.
A nevezési munkát a gyerekek a versenyre hozták magukkal. A feladat szerint valamilyen színes technikával készült (pasztell, tempera festék, stb.) alkotást kellett készíteniük, a helyszínen pedig ezt követően grafikát rajzoltak ceruzával, tollal, szénnel, diófapáccal vagy tussal a résztvevők. A nem tagozatosok és a rajztagozatosok külön vetélkedtek egymással a versenyen, így a két forduló teljesítménye alapján alakult ki a végső sorrend . A különböző korosztály győztesei és második helyezettjei pedig az elkövetkező napokban, hetekben a fővárosi fordulón bizonyíthatnak ismét.
Szabó Gábor az értékelés során elmondta, hogy egy kerületi verseny azért is érdekes, mert bár sokan szeretnek rajzolni, de ettől még nem lesz mindenki festőművész, képzőművész. Ám a festészet, festmények iránti vonzódását, szeretetét mindenkiben fel lehet kelteni. A tehetséges diákok pedig mindig megtalálják a maguk útját.
A díjkiosztón a diákok mellett külön elismerésben részesült Szepesiné Bercsényi Éva tanárnő a kerületi verseny folyamatos szervezéséért, a versenyben való aktív közreműködéséért.

A verseny végeredménye:
Nem tagozatosok:
1-2. oszt. I. helyezett: Nguyen Valentína 2.o. (László Gy. G. Ált. Isk.)
II. helyezett: Tóth Ferenc 2.o. (Pestújhelyi NOK)
III. helyezett: Bánfalvi Atina 2.o. (Kossuth NOK)

Rajztagozatosok:
1-2. oszt. I. helyezett: Filep Gabriella 2.o. (Czabán Ált. Isk.)
II. helyezett megosztva: Kiss Anett 2.o. (Czabán Ált Isk.)
Györki Lili 1.o. (Hubay AMI és PSzK)
III. helyezett: Kapocska Zsófi 2.o. (Czabán Ált. Isk.)
Fővárosi forduló: április 12. 9:00 Fazekas Mihály Gimnázium

Nem tagozatosok:
3-4.oszt. I. helyezett: Konczér Zita 3.o. (Károly R. Ker. Szk., Ált. Isk.)
II helyezett: Kovács Dávid 4.o. (Pestújhelyi NOK)
III. helyezett: Nagy Dorottya 4.o. (Szent Korona Ált. Isk.)

Rajztagozatosok:
3.-4.oszt.I. helyezett megosztva: Homoki-Nagy Fanni 4.o. (László Gy. G. ? Hubay AMI)
Szőlősi Attila 4.o. (Czabán Ált. Isk.)
II. helyezett: Nguyen Péter 4.o. (Czabán Ált. Isk.)
III. helyezett: Zsolna Melinda 3.o. (Károly R. Ált Isk.- Hubay AMI)
Fővárosi forduló: április 5. 9:00 Fazekas Mihály Gimnázium

Nem tagozatosok:
5-6. oszt I. helyezett megosztva: Hosszú Anita 6. o.(László Gy. G.)
Sáfrány Sára 6. o. (Hubay AMI)
II. helyezett megosztva:Völgyesi Viktória 6. o.(Hartyán NOK)
Bouchal Rita 6.o. (Hartyán NOK)
III. helyezett megosztva: Horváth Zoltán 5. o. (Károly R. Ált. Isk.)
Paragi Dániel 6. o. (Száraznád NOK ? Neptun u.)
Fővárosi forduló: március 29. 9:00 Fazekas Mihály Gimnázium

Rajztagozat:
7-8. oszt. I. helyezett: megosztva: Fürdős Adrienn 8.o. (Czabán Ált. Isk.)
Solti András 8. o. (Pestújhelyi NOK ? Hubay AMI)
II. helyezett: Iványi Dániel 8. o. (Károly R. Ált. Isk.- Hubay AMI)
III. helyezett: Tóth Viktor 8.o. (Czabán Ált Isk.)

Nem tagozatosok:
7-8. oszt. I. helyezett megosztva: Hajnal Réka 7. o. (Dózsa Gy. Gimn.)
Bogdány Barnabás 7.o. (László Gy. Gimn.)
II. helyezett: Hegedűs Adrienn (Hartyán NOK)
III. helyezett megosztva: Sánta Klementína (Hartyán NOK)
Kovács Noémi 8. o (Kossuth NOK)
Fővárosi forduló: március 8. 9:00 Fazekas Mihály Gimnázium