Menu

Mosoly, jókedv, 102 év

2008.02.27.

Vendég Ferencné semmit nem változott az elmúlt egy év alatt. Vidám, jókedvű, jó erőben van. Ő az ünnepelt. Immáron a 102. születésnapját ünnepelte február 24-én Teri néni, aki két gyermekét, Klárit és Anikót nevelte fel majdhogynem egyedül. Hiszen férj ugyan még 1945-ben írt a születésnapjára, ám soha többet nem hallott Teri néni róla ezt követően.

Idei évben születésnapját a rákospalotai Testvériség téren található otthonában tartotta Teri néni, ahol a népes vendégsereg- rokonok, barátok- mellett az önkormányzat és a polgármesteri hivatal nevében Király Csaba alpolgármester, Mihályi Zoltán, a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke, Marsovszky Györgyné Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság alelnöke és Kovácsné Márkus Éva, a Szociális és Egészségügyi Osztály osztályvezetője gratulált az ünnepeltnek, és hozta el ajándékát: tortát, egy csodálatos lámpát, elismerő oklevelet, ajándékcsomagot. Természetesen nem maradhatott el a tűzijáték és a gyertyafújás sem illetve a számtalan lufi és a HAPPY BIRTHDAY felirat. Majd oldott hangulatban folytatódott tovább az ünneplés.
Teri néni lányával, Klárival él jelenleg is ebben a lakásban, és még most is aktívan részt vesz a mindennapi életben: sétál, olvas, énekel, tájékozódik a világ dolgaiban.
Ebben a szeretetteljes életben segítségére van családja: lánya, unokája és hét dédunokája is.
További jó egészséget kívánunk Teri néni!

Kapcsolódó cikkek