Menu

Döntések után II.

2008.02.03.

Király Csaba alpolgármester az egészségügyi és szociális rendeletek módosításait emelte ki az előző napi ülés napirendjei közül.
-A testület módosította az önkormányzat szociális tárgyú rendeleteit a személyek szabad mozgása és tartózkodása vonatkozásában – figyelemmel az EU-s jogharmonizációra.

A lakásfenntartási támogatásokról szóló rendelet rögzítette a lakbértámogatással érintett lakások megnevezését, mely szerint e támogatás csak a szociális helyzet alapján bérbe adott lakásokra adható, igénylése pedig évente, az előző támogatás lejáratakor nyújtható be. Módosította a szociális és gyermekvédelmi pénzbeni és természetbeni ellátásokról szóló rendeletet, alapvető változás, hogy az átmeneti segélyezés családokra korlátozódik. Egy lakásban együtt lakó családtagok külön-külön nem kaphatnak támogatást.
Módosultak a tankönyvtámogatás szabályai is. Az állami normatív tankönyvtámogatás mellett az önkormányzat kiegészítő támogatást biztosít, melyben az iskolák igazgatói jelentős mérlegelési jogkört kaptak.
Az adósságkezelésről szóló önkormányzati rendeletben módosult a lakásban együtt élőkre vonatkozó jövedelem számítás.
A szociális szolgáltatásokról és a gyermekjóléti alapellátásokról szóló rendeletek a már említett EU-s jogharmonizációban érintettek.
A munkanélküliek együttműködési kötelezettségéről szóló rendeletben szigorodott a szabályozás, mely szerint a munkanélküliek amennyiben adatszolgáltatási kötelezettségüknek nem tesznek eleget, ill. a munka felajánlásra nem jelentkeznek, kizárhatók a támogatásból.
A KT megszüntette a szociális kamatmentes kölcsön és HTO támogatást.
Amint Király Csaba elmondta, a módosítások elsősorban technikai jellegűek voltak. Így például 2008-ban 28.500 Ft-ra emelkedett a minimál nyugdíj értéke, és, ha az önkormányzat nem emelte volna fel a segélyezések alsó határát, a tavalyi jogosultak köre idén jócskán lecsökkent volna. Egy másik technikai módosítás is volt, melyet EU-s létünk indokolt. Sokan élnek, tartózkodnak a XV. kerületben nem magyar állampolgárok is, akik igényelnének szociális támogatást az önkormányzattól, éppen ezért a kerületi rendeletet is ehhez az igényhez kellett alakítania a testületnek.
-Az egyik legfontosabb döntés az volt, hogy felszólítottuk a Palota Holding Rt-t, hogy vonja vissza a FŐTÁV Zrt-vel a fűtéshátralékok beszedése érdekében korábban kötött önkormányzati megállapodást, mivel álláspontunk szerint a cég nem a XV. kerületi lakosok érdekeit képviselte ebben az ügyben- adott tájékoztatást Király Csaba.
A gyermekétkeztetési díjakkal kapcsolatban írásos anyagot kaptak a sajtó képviselői, mely szerint nem változtak a gyermekétkeztetés térítési díjai.
-A Képviselő-testület 2007. december 19-i ülésén alkotta meg a 28/2007. (XII. 20.) ök. rendeletét a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásba tartozó gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetésről és a szülők által fizetendő intézményi térítés díjairól szóló 5/1998.(III.24.) ök. rendelet módosításáról. E rendeletében a Képviselő-testület a szülők által fizetendő intézményi térítési díjakat – az élelmiszerek árának az átlagost meghaladó mértékű emelkedése miatt -mintegy 10 %-kal emelte meg 2008. január 1-i hatállyal. Ez az összeg az élelmezési nyersanyagköltséggel egyenlő, vagyis a térítési díj csak az élelmezési nyersanyagköltséget tartalmazza. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény életbe lépése szükségessé tette a rendelet 2008. január 30-i módosítását. A szülők által fizetendő térítési díjakat eddig nettó értékben kellett megállapítani, amit a tényleges befizetéskor az ÁFA összege növelt. A rendeletmódosítás a térítési díjat bruttó összegben állapítja meg – a ténylegesen fizetendő térítési díjak változatlansága mellett- áll a sajtóanyagban.