Menu

Kimagasló XV. kerületi életműveket díjaztak

2021.09.09.

A megszokott márciusi ünnepség helyett idén szeptemberben került sor a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem Díjak, valamint a Civil Szervezetek Elismerő Oklevél átadására.

Ünnepi pillanatokkal, a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem Díjak átadásával kezdődött a képviselő-testület szeptember 9-i rendes ülése csütörtökön. Az átadásra hagyományosan március 15-én kerül sor, erre idén a járványhelyzet miatt nem volt lehetőség.

Az eseményen jelen volt a díjakat átadó Cserdiné Németh Angéla polgármester és Tóth Imre alpolgármester mellett Hajdu László országgyűlési képviselő, Tóth Veronika és Dr. Matlák Gábor alpolgármesterek, Dr. Filipsz Andrea jegyző és Dr. Kevevári Edit aljegyző.

Köszöntőjében a polgármester örömét fejezte ki afelett, hogy a díjazottak dicsőséget, elismerést hoztak a XV. kerületnek. „Hálásak vagyunk a sorsnak azért a szerencséért és ritka adományért, hogy ilyen nagyszerű lokálpatrióta honfitársakkal büszkélkedhet Rákospalota, Pestújhely és Újpalota. Mindazt, ami egy igazi, összetartó közösség ereje és alappillére: hogy a jobb és boldogabb időkben csakúgy, mint a rosszabb és nehezebb időszakokban is az embert lássuk egymásban”  – hangzott el Cserdiné Németh Angéla köszöntőjében.

A Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem Díj kitüntetettjei és az elhangzott méltatásuk

A díj annak a személynek adományozható, aki kerületi lakosként, vagy a kerületben dolgozó lokálpatriótaként a kerület fejlődése és a közjó előmozdítása érdekében kimagasló tevékenységet folytat.

 


A XV. kerület lakosságának gyógyítása érdekében végzett kiemelkedő orvosi munkája, magasfokú szaktudása és emberi hozzáállása elismeréseként, Érdemérem Díjban részesült Dr. Szabóné Dr. Gomba Beáta Zsuzsanna bőrgyógyász főorvos.

 

Dr. Szabóné Dr. Gomba Beáta a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Bőrgyógyászatának vezető főorvosa. Magas szintű szakmai tudásával, a betegekkel és a kollégákkal való empatikus bánásmódjával rövid idő alatt kivívta a kerület lakosságának és a szakrendelő dolgozóinak elismerését, megbecsülését. A betegségek megelőzésében a bőrgyógyászati szűrővizsgálatok fontosságát hirdeti, az elváltozások korai felismerését tekinti az egyik legfontosabb feladatának. Kozmetológiai szakvizsgával is rendelkezik, ezáltal a szépészeti beavatkozások ismerője, gyakorlója. Közvetlensége, barátságos stílusa, határozott fellépése és magabiztos szaktudása miatt a páciensek és a kollégák körében is közkedvelt, népszerű személyiség.

 

A sérült fiatalok életkörülményeinek javítása, az otthonápolás, mint „teljes értékű munka” elismertetése érdekében végzett kimagasló, áldozatos szakmai munkája elismeréseként, Érdemérem Díjban részesült Schilling Magdolna, a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány vezetője.

 

Schilling Magdolna 40 éves egészségügyi múlttal rendelkezik. 2007-ben diplomás ápoló végzettséget, 2010-ben egészségügyi projektmenedzser szakképesítést szerzett. 2015 óta megbízott vezetője, majd 2017-től vezetője a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítványnak. Az alapítvány folyamatosan együttműködik a XV. Kerületi Önkormányzattal. Nagy gondot fordítanak az intézmény ellátottjainak mentális és fizikai állapotának fejlesztésére, stabilitására. Fontosnak tartják a gondozottal kapcsolatos problémák megoldását, valamint a családtagok segítését. Minden évben anyagilag támogatják a gyermekek, fiatalok nyaraltatását, tavaszi-őszi kirándulásokat szerveznek számukra. Pályázat segítségével már hetedik éve szülőklubot működtetnek. Az alapítvány tevékenységeihez szorosan kapcsolódik a társadalom tudatformálása, a sérült emberek elfogadtatása. Támogatják a kutyaterápia alkalmazását. Az alapítvány egyik legfontosabb célja a támogatott lakhatási forma megvalósítása a lakóhelyükön. Schilling Magdolna és az általa vezetett alapítvány kimagasló szakmai munkát végez és nap, mint nap megvívja harcát a gondozásukra bízott sérült fiatalok életkörülményeinek javítása érdekében

 

A XV. Kerületben végzett, több évtizedes, eredményes szakmai és vezetői munkájának elismeréseként, Érdemérem Díjban részesült Szőcs Tamás pedagógus, intézményvezető-helyettes.

 

Szőcs Tamás 1983-ban szerzett biológia-földrajz szakos tanári diplomát az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán. Ezt követően a Kozák téri Általános Iskolában helyezkedett el, ahol 1986-tól munkaközösség-vezetőként, majd kerületi biológia munkaközösség-vezetőként szervezte és irányította a szakmai munkát. 1991-től az iskola igazgatójaként tevékenykedett. 1999-ben csatlakozott a Hartyán Általános Iskola nevelőtestületéhez, ahol az első 5 évben intézményegység-vezetőként dolgozott, majd 2011-től jelenleg is intézményvezető-helyettesként végzi szerteágazó feladatait. Határozott, sokat nyújtó és következetes vezető, aki oktató-nevelő munkájának egészét a gyermekek és az iskola érdekeinek figyelembe vételével szervezte és szervezi meg. Rendkívül fontos számára az egészséges életmód és a környezetvédelem. Munkáját a lendületesség és a szakmaszeretet jellemzi. Kiváló felkészültségű, kreatív pedagógus.

 

A XV. kerületi kisgyermekek érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenysége, példaértékű elhivatottsága elismeréseként, Érdemérem Díjban részesült Wédel Pál Andrásné kisgyermeknevelő.

 

Wédel Pál Andrásné 1976-ban kezdte pályafutását a Fő úti Bölcsőde gondozónőjeként. 1995-ben megszakította kisgyermeknevelői pályáját, majd 2007-ben tért vissza szakmájához és az Arany János utcai Bölcsődében helyezkedett el. Annak megszűnését követően visszatért eredeti munkahelyére, a Fő útra, amely azóta is második otthona. Szakmájában 32 évet töltött el, a környéken ismerik, szeretik, tisztelik őt. A kisgyermekek nevelésében a maximális szakmai felkészültség mellett nála mindig a humor állt a középpontban. A szeretetteljes hozzáállás mellett ugyanakkor következetes és határozott. A gyermekek szüleivel rendkívül jó kapcsolatot ápol. Számos korábbi gondozott kisgyermeke életútját a mai napig figyelemmel kíséri.

 

Pestújhely érdekében végzett több évtizedes önzetlen művelődési és sport munkássága elismeréseként, Érdemérem Díjban részesült Katona János lokálpatrióta.

 

Katona János mérnöki, valamint felsőfokú munkavédelmi, rendszerszervezői és személyügyi gazdálkodói végzettséggel rendelkezik. Családjával fél évszázada él a MÁV telepen. 1990-től nyugdíjazásáig a Magyar Államvasutak munkaügyi kapcsolatainak irányítását végezte. Jelentősebb társadalmi tevékenységei: a Vasutas Országos Klubszövetség tiszteletbeli elnöke és a Vasutasok Jótékonysági Egyesületének választmányi tagja. 42 év szolgálat után 2003-ban vonult nyugdíjba. Életét végigkísérte a sport, elsősorban a labdarúgás. 1999-től a Vaslabda SE örökös tagja. Egy évtizede szoros kapcsolatban áll a Pestújhelyi Sportklubbal, amelynek történetét.2010-től kutatja. A „100 éves a Pestújhelyi Sport Club” című könyve bemutatására és közzétételére 2012-ben, az egyesület centenáriumi ünnepi közgyűlésén került sor, 2018. év végén pedig megszületett a „PÖSÖCÖ 105. éve” című kiadvány is. Ma már a klub krónikásaként tartják számon. János személyes céljának tekinti a Pestújhelyi Sportklub előző évszázadában kialakított értékeinek megőrzését, a jelenben zajló kiemelésre méltó események és rangos sportteljesítmények nyilvánosságának biztosítását, valamint az utókor számára történő megőrzését.

 

Versenyzői pályafutása, eredményei, edzői tevékenysége elismeréseként, mellyel hozzájárult a kerület jó hírnevének öregbítéséhez, Érdemérem Díjban részesült Vida Gábor műkorcsolyázó

 

Vida Gábor fiatalon többszörös országos egyéni bajnoki címet szerzett, majd főiskolás éveiben világbajnoki ezüstérmet nyert. Szülei rákospalotaiak, ő maga is itt született és jelenleg is itt él. 1952-ben az oslói olimpián 10. helyezést ért el párjával,1953-ban országos bajnok, Davosban pedig világbajnoki nyolcadik helyezett lett. Bécsben főiskolai világbajnokságot nyert. 1956-ban Európa bajnoki 7. helyezét ért el. 1957-ban oszlopos tagja volt a Magyar Jégrevü megalapításának, amelynek nyolc év alatt 2202 előadását 5 és fél millió ember látta. Számos külföldi országban léptek fel, előadásaikkal Magyarországot népszerűsítették. 1961-ben szerepelt a „Napfény a jégen” című filmben.  1965-1984-ig az FTC Műkorcsolya Szakosztályának vezetőedzője, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökségi tagja, valamint az edzőbizottság vezetője volt. Tanítványai közé tartozott: Almássy Zsuzsa, Téglássy Tamara és Póth Diána, de kerületünkben is számos tanítványa volt. Idén tölti be a 92. életévét, amely alkalomból a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség életműdíjat adományozott neki.

 

Az egyház és a hívek szolgálatában végzett kiemelkedő, közösségépítő tevékenységéért, Érdemérem Díjban részesült Ponicsán Erzsébet lelkész.

 

Ponicsán Erzsébet 11 éve szolgál a Rákospalotai Evangélikus Egyházközségben. 10 éve hivatalosan is beiktatott parókus lelkész. Egyik nagy erénye az idősekkel való foglalkozás. Szívügyének tekinti a kórházban lévők látogatását, az otthonaikban lábadozó, illetve betegeskedők felkeresését, a szeretetotthonokban élők gondozását. Szakmai felkészültsége, empátiája példaértékű. Az idősek ápolása mellett kiemelt figyelmet fordít, és nagyon büszke a kis hittanosaira is. A járvány miatt bevezetett karantén intézkedések alatt minden este 6 órától élő bejelentkezések során tartotta össze a gyülekezetet. Akiknek nem volt rá lehetőségük, hogy online kövessék útmutatását, azoknak „Igei morzsák” címmel újságot indított. Nem véletlenül nevezik őt „a Szeretet Nagykövetének”, hiszen lelkiismeretes, odaadó, alázatos tevékenysége mindenki számára vonzóvá teszi a gyülekezeti programokat. A templomkertben többször vendégül látta a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttest és helyet adott az önkormányzat Szent István napi megemlékezéseinek is.

 

A XV. kerületben a társasházkezelés során végzett kiemelkedő, eredményes tevékenysége, szakmai, vezetői munkája elismeréseként, Érdemérem Díjban részesült Szedlmayer László, a REZON Ingatlan Kft. ügyvezetője.

 

Szedlmayer László a 2005 februárjában megalakult REZON Ingatlankezelő és Szolgáltató Kft. alapítója. 1996. óta foglalkozik társasházkezeléssel, s ehhez a szükséges szakképesítésekkel is rendelkezik. Gyakorlati tapasztalata nagy részét Újpalotán szerezte a Város FM Városgazdálkodási és Szolgáltató Kft. XV. kerületi irodájában. Az általa kezelt társasházak sikeresen vettek részt az Önkormányzatnál kiírt felújításokat támogató pályázatokon. Emellett minden évben önerőből is tudtak felújításokat végeztetni. 2000-ben megkapta az „év társasház kezelői” címet, majd 2002-től irodavezetőként folytatta a társasházak kezelését. 2003-ban a Megyeri Épületgondnokság Kft. ügyvezető igazgatója lett, 2004. óta pedig cégvezetőként az Újpalotai Társasházak kezelésével foglalkozik. Jelenleg 16 Társasház és Lakásfenntartó Szövetkezet – több mint 3000 lakás – bízta meg hosszútávon az ingatlanok közös képviseletével.

 

Több éves, eredményes közigazgatási tevékenységéért, kiemelten a munkaügyi igazgatás területén végzett szakmai munkájáért, Érdemérem Díjban részesült Tóthné Arady Edit humánpolitikai ügyintéző.

 

Tóthné Arady Edit 2007. óta dolgozik a Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Osztályán ügyintézőként, emellett ellátja az osztályvezető helyettesi feladatokat is. 1997-ben a Janus Pannonius Tudomány Egyetemen szerzett személyügyi szervezői diplomát. A munkaügy területén 25 éve dolgozik, ebből 14 évet hivatalunkban töltött el. Munkakörébe tartozik a köztisztviselők, a munkavállalók és a választott tisztségviselők alkalmazásával kapcsolatos munkaügyi feladatok ellátása. A munkaköri feladatai mellett kiveszi a részét a választási, és a népszámlálási munkákból is. Megbízható, kiváló szaktudással rendelkező kolléga, aki az érzékenyebb személyügyek esetén is empátiával fordul a munkatársai felé. Vezetői mindig számíthatnak a munkájára, lelkiismeretes, elkötelezett munkatárs. Az osztály közösségének egyik meghatározó személyisége. Feladatait magas szintű szakmai tudással, kiemelkedő színvonalon végzi. Edit 40 év munkaviszony után idén nyugdíjba vonul.

 

A XV. kerület intézményrendszerében – költségvetési területen – végzett eredményes és kiemelkedő szakmai, vezetői munkája elismeréseként, Érdemérem Díjban részesült Ináncsi Rita, a GMK Költségvetési és Bérgazdálkodási Osztályának osztályvezetője.

 

Ináncsi Rita. korábban élsportolóként ért el rendkívüli sikereket. Az 1996-os Atlantai olimpián hétpróbában hatodik helyezést ért el. Számos hazai és nemzetközi helyezéseinek köszönhetően – Rita kétszeres Európabajnoki ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes – három egymást követő éveben is, 1994-95-96-ban az év atlétájává választották. Sportolói pályafutása után mérlegképes könyvelői képesítést, 1999-ben közgazdász diplomát szerzett. Szakmai pályafutását a Honvédelmi Minisztériumban kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen dolgozott. Kerületi pályafutása a Dr. Vass László Egészségügyi Intézményben kezdődött, ezután 2012-től jelenlegi is a Gazdasági Működtetési Központ meghatározó munkatársa, a Költségvetési és Bérgazdálkodási Osztály osztályvezetője. Precíz, szabálykövető munkaerő, aki kollégáival közvetlen, határozott. Személyét tisztelet övezi. Jó kapcsolatot ápol az intézményvezetőkkel, ügyintézőkkel és a XV. Kerületi Önkormányzat dolgozóival egyaránt. Nyitott, segítőkész munkatárs, aki munkájával nagyban hozzájárul a GMK és a gazdálkodása alá vont intézmények tervezési és működtetési feladatainak végrehajtásához.

 

 

A Civil Szerevezetek Elismerő Oklevél kitüntetettje és méltatása

Az oklevél annak a kerülethez köthető civil szervezetnek, kisközösségi szerveződésnek adományozható, amely önkéntes alapon, a közjó javára működik, szakmailag kimagasló tevékenységet végez, valamint legalább két éve aktívan működik a kerületben

 

2021-ben Civil Szervezetek Elismerő Oklevélben részesült a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete.

 

Az elismerést Perczel Tímea, az egyesület elnöke vette át.

Az egyesület 1995-ben azzal a céllal alakult, hogy segítse a többgyermekes, illtetve a gyermeküket egyedül nevelő, nehéz helyzetű családokat. Jelenleg 165 családnak – közel 700 fő, ebből 350 gyermek – nyújtanak folyamatos segítséget. Állandó bevétellel nem rendelkeznek, munkájukat önkéntesek segítik. A rászoruló gyermekeket és felnőtteket élelmiszerrel, ruhaneművel, bútorral, kulturális programok és táborok szervezésével segítik, de biztosítanak számukra iskolai korrepetálást, fejlesztést és felzárkóztatást is. Tevékenységük rendkívül széleskörű, munkájuk elismerésre méltó.

 

 

Fotó: Nagy Botond
(D.I.)