Menu

Kozák téri Nap

2021.08.30.

Szeptember 4-én ismét megrendezik a Kozák téri Közösségi Ház hagyományos családi napját.

„Egy év kihagyás után idén végre ismét találkozhatunk a Kozák téri Közösségi Házban a már hagyománnyá vált Kozák téri napon. Családokat, baráti társaságokat várunk szeretettel a szeptember 4-ei családi napra, amely a kerületi önkormányzat támogatásával jöhet létre. A jókedv, a zene és a tánc kap főszerepet ezen a napon, minden korosztály megtalálhatja a számára kedves időtöltést. Reggel 9 órakor főzőversennyel veszi kezdetét a program, amire előzetesen regisztrálhatnak a csapatok.

A délelőtti programok elsősorban a kisgyermekes családoknak szólnak. A Malko Teatro társulat támogatásával a Nikola a tengeren című bábelőadást láthatjuk Simon Attila előadásában. Majd a Mező együttes húzza a talpalávalót, a kerületben ismert együttes jó hangulatú táncháza kicsiket és a szüleiket is mindig megtáncoltatja. Az udvaron felállított színpadon folyamatosan követik egymást a programok. E mellett íjászkodás és egyéb sportos programok, illetve kézműves foglalkozások várják a látogatókat. A DokaDance és a Dancing Queen tánccsoport bemutatókkal kedveskedik, de találkozhatunk tibeti hangtálakkal, lélekemelő programokkal és a tehetségfoglalkozások vezetőivel is. Hoppanálj a varázslóvilágba! Varázslótanoncoknak ajánljuk a bájitaltantermet, és az igazgató szobáját, ahol elvarázsol majd a csodálatos fényeivel a merengő. Délután ismét a zene lesz porondon, először a Rocksuli tanár-diák koncertjét hallgathatják meg, majd a StarMachine zenekar ad élő koncertet és csendítenek fel ismerős, énekelhető dallamokat.

A hangulatfelelős Bűdi Szilárd, akivel a nap folyamán nyereményekért játszhatnak kicsik és nagyok. Bízunk benne, hogy szeptember első szombatján, 9-17 óra között egy kellemes kikapcsolódással és örömökkel teli napot tudunk eltölteni kicsikkel, nagyokkal, apukákkal, anyukákkal és nagyszülőkkel egyaránt! A Csokonai Kulturális Központ legkisebb háza a legnagyobb szeretettel vár mindenkit! A program ingyenes” – olvasható a  Csokonai Kulturális Központ honlapján.