Menu

A család melege veszi közre- 101 év nagy idő

2007.05.13.

Semmit nem változott Erzsi néni- ugyanolyan kedves, vidám, s örömmel veszi a gratulációkat mint egy évvel ezelőtt. Pedig április 28-án már a 101. életévét töltötte be.

A Neptun utcában élő Németh Istvánné, Erzsi néni igazi gyermeki boldogsággal vette tudomásul, hogy köszöntésére milyen sokan érkeztek lakásába május 10-én: Hajdu László polgármester mellett Király Csaba alpolgármester, Mihályi Zoltán a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke, Németh Angéla önkormányzati képviselő, valamint Kovácsné Márkus Éva, a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetője.
Természetesen a sok-sok ajándék mellett egy gyönyörű virágcsokrot és egy emlékoklevelet is kapott Erzsi, ami azt tanúsítja, hogy immáron a 101. életévét betöltötte az ünnepelt. A tortához nem nyúlt hozzá Erzsi néni, azt csak később, szűk családi körben fogyasztotta el, ám mindenkit arra invitált, hogy a szendvicsekből, az üdítőből mindenki fogyasszon. S emellett folyamatosan ezt mondta:
-Milyen, milyen csodás! Jaj, de szép! Jaj, de boldog vagyok!
Erzsi néni közel 33 éve él Újpalotán ugyanabban a lakásban. Két gyermeke közül ma már csak a lánya él. Jelenleg a Neptun utcai lakásban vele és annak unokáival él együtt. Erzsi néni ugyanolyan jókedvű volt látogatásunkkor, mint tavaly, bár látása és hallása nem a legjobb. A család szeretete azonban mindezért pótolja.
Kívánjuk, hogy még nagyon sok éven át együtt ünnepelhessük Erzsi nénivel születésnapját.

Kapcsolódó cikkek