Menu

Köszönet a Sara Lee munkatársainak!
(képes beszámoló a cikk végén)

2007.05.06.

Április 26-án mint egy kertész kommandó jelent meg 12 ember a pestújhelyi Idősek Klubja udvarán. Persze jó előre tudtunk az érkezésükről és a szándékukról is, miszerint a két kezük munkájával felújítanák a Klub udvarát. Az ESZI igazgatója Osgyány Éva gyors intézkedésének köszönhetően az elültetendő cserjék és évelő növények már a pincében vártak arra, hogy a helyükre kerüljenek.

Hamarosan csattogtak a kapák, földbe vájtak az ásók és szorgos kezek szedték ki a gazokat a földből. Három óra elteltével minden a helyén volt. Akik az udvarba bejöttek, már a kertből mentek ki, miközben szerényen fogadták a köszönetünket. Kik is ŐK?
-2007. tavaszán újra elindítottuk társadalmi szerepvállalás programunkat, amelyben az előző évekhez képest változások történtek- mondta Bóné Tímea PR Manager. Ezek közül a legfontosabb, hogy megváltozott a karitatív program koncepciója, és „célcsoportja”, hiszen idén a gyerekek helyett az idős embereket részesítjük támogatásban.

Amint az ismeretes, karitatív munkánk célja, hogy elkötelezetten támogassuk a helyi társadalmi közösségeket, segítséget nyújtsunk a környezetünkben élők számára céljaik elérésében.
A gyermekeket támogató program az évek alatt a munkatársak körében „megszokottá” vált, és egyre kevesebben csatlakoztak az eseményekhez. Ennek természetes következménye lett, hogy a karitatív tevékenységünkkel szemben támasztott elvárásaink közül az egyik legfontosabb, a munkatársak minél nagyobb számban történő bevonása, nem valósulhatott meg.

Mindezek ismeretében idén vállalati nyílt nap keretében szavaztunk arról, hogy miben vennének részt aktívabban a kollégák, és mi legyen a megvalósítás módja.
Idén a legtöbb támogatást az idős emberek segítése kapta, amely annál is inkább fontos a Sara Lee munkatársai számára, mivel az elmúlt évtizedekben elődvállalatainktól, a Compack-tól, a Douwe Egberts-től, majd a Sara Lee-től is számtalan kolléga ment nyugdíjba. Úgy gondoljuk, hogy kiemelt figyelmet és segítséget érdemelnek az idősebb generáció tagjai, akik munkájukkal megteremtették mindazt, amiben élünk.
Természetesen nem csak a saját nyugdíjasainkkal szeretnénk foglalkozni, ezért jöttünk el az ESZI Idősek Klubjába, hogy felső vezetőinkkel együtt segítsünk ezúttal a kert rendbe tételében.
A programunk elsődleges célja, hogy olyan igényekre reagáljunk, amelyeket munkatársaink közvetlen segítségével is tudunk támogatni, és a pénzbeli vagy természetbeni adományok mellett maradandó élményeket nyújtsunk az időseknek. Ezért a kb. 30 fős Sara Lee kollégákból álló csapattal úgy döntöttünk, hogy események és programok formájában járulunk hozzá az idősebb generáció tagjainak mentális egészségéhez.

Másnap a meglepett klubtagok örömmel vették birtokukba az új kertet, meg az ESZI által készíttetett új padokat, napernyőt. Milyen jó lesz majd a nyáron itt kártyázni. Ez az igazi itthon nyaralás!

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló