Menu

Sikeres kezdet

2007.05.03.

Ismét esemény teli napokat élhetnek meg a North Pest Vipers csapat tagjai, ugyanis megkezdődött az I. Pannon Bowl, azaz a Magyar Bajnokság másodosztályának mérkőzései, ahol hosszú felkészülési időszakot követően a kerület csapata is képviselteti magát.

Két hét alatt ugyanis két meccsen is pályára lép a csapat, illetve a kerületi majálison is találkozhattak az érdeklődők velük, ahol egy látványos bemutatót tartottak. A csapatok három csoportban játszanak: a keleti, a nyugati 1. és a nyugati 2. A mi viperáink az utóbbi csoportba kerültek a Pécs Gringos és a Zala Predators mellett.
Április 28-án a North Pest Vipers lányai, a Vipers Girls mérkőzött meg Miskolcon a többi amerikai futball csapat pompomlányaival, a Divattáncversenyen, majd egy nappal később már a Vipers lépett pályára Pécsett, a PMFC Stadionjában. Azt már előre tudni lehetett, hogy mivel mindkét csapatnak ez volt az első bajnoki mérkőzése, így mindkét fél bizonyítani akart. A fiúk nagyszerű teljesítménnyel és egyben szép eredménnyel hozták el megérdemelten a pontokat. Eredmény: Pécs Gringos – North Pest Vipers 12:53
-S már csak néhányat kell aludni ahhoz, hogy május 12-én a kerület büszkesége a MAC pályán fogadja a Zala Predators csapatát. A jelenleg sok sérült játékossal készülő Vipers még így is esélyes a győzelemre, de ehhez szükségünk van a bíztatásra is. A csapat reméli, hogy a kerület lakói továbbra is mellettünk állnak, és a bajnoki meccsekre minél többen látogatnak majd ki- mondta Gógucz Gyula, a csapat vezetője.
Mi szurkolunk!!!!

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek