Menu

A könyvtár kultúraközvetítő legyen
(képes beszámoló a cikk végén)

2007.04.22.

Az álmok megvalósulnak- legalább is remélhetjük. 2008 tavaszán már az új könyvtárban várja olvasóit Újpalotán a FSZEK. Az előkészületekről dr. Fodor Péter a FSZEK főigazgatója adott tájékoztatót munkatársaival a jelenlegi Kontyfa utcai könyvtár épületében.

Először az főigazgató köszöntötte a jelenlévőket, s köztük dr. Pálinszki Antal, alpolgármestert, Báthory Bélát a Nyírpalota Társaság képviseletében- akinek külön köszönetet mondott, hiszen a civil szervezet segítsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy korszerűbb szolgáltatás valósulhat meg Újpalotán-, Deák Sándor gazdagsági igazgatót, Pauza István főmérnököt, Szecsei Lászlóné régióigazgatót, Tárnyik Zsuzsa könyvtárvezetőt.
Fodor Péter a sajtótájékoztató első részében arról beszélt, hogy a FSZEK 2002-ben kidolgozott egy stratégiai tervet, melyet a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága 2002. májusban elfogadott. Ennek megfelelően gondolták újra Budapest könyvtári ellátását, amelyben azt a célt tűzték ki, hogy egy korszerűbb, európai színvonalú könyvtári szolgáltatás jöjjön létre. Ehhez azonban három fontos alapelvet fogalmaztak meg: a paradigma-, a technológiai- és a szemléletváltást.
Az elmúlt öt év alatt hét új könyvtárat építettek, 22 tagkönyvtár rekonstrukciója történt meg, s sor került a könyvtári integrációra is, mely szerint kevesebb, ám nagyobb alapterületű, több funkciót ellátó könyvtárak jöttek létre. Így a központi könyvtár mellett jelenleg 57 tagkönyvtár szolgálja ki a főváros lakosságát.
-Nagyon jó mindennapi kapcsolatot építettünk ki a kerületi önkormányzatokkal, amely nagyon fontos a munkánkban- mondta Fodor Péter, majd szólt arról, hogy az elmúlt évben 4 millió 156 ezer lakos kereste fel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat (személyesen 2,7 millióan, míg a virtuális könyvtárat 1,4 millión látogatták). Tavaly kb. 1,5 millióan kölcsönöztek, ám manapság sokkal kevesebb könyvet kölcsönöznek az emberek és másképp használják a könyvtárat.
Az idei év feladatairól szólva a FSZEK főigazgatója elmondta, hogy a XXI. kerületi új könyvtár építése mellett kerül sor a XV. kerület Zsókavár utcai könyvtár létesítésére a volt Pajtás étterem átalakításával, amely fővárosi költségvetésből valósul meg. Ez 580 négyzetméteren szolgálja majd ki az olvasókat, s nettó 102 millió forintos beruházást jelent. A könyvtár átadására a tervek szerint legkésőbb 2008. márciusában kerül sor, amely a kerület, a főváros és a FSZEK összefogásával valósul. Ám ahhoz, hogy eddig a pillanatig eljuthattak, nagy segítséget jelentett a Nyírpalota Társaság, valamint a helyi olvasók támogatása.
A FSZEK további idei terveiről Fodor Péter elmondta, hogy a IV. kerületben egy könyvtár korszerűsítésére, a VI. kerületben egy 630 nm-es könyvtár kialakítására kerül sor. Utóbbi a leendő Terézvárosi Közösségi Ház (Eötvös utca 10.) 5. és 6. szintjén kap helyet, közel 100 millió forintba fog kerülni, s előreláthatólag 2008. végére lesz kész. Emellett a II., a III., a XI. és XIV. kerületi önkormányzattal komoly tárgyalást folyatat a FSZEK, ugyanis Fodor Péter elmondása szerint ezekben a kerületekben jelenleg szakmailag sem megfelelő a könyvtári ellátás, s épp ezért új, meghatározó könyvtárakat szeretnének létesíteni. Záró gondolatában pedig a főigazgató kiemelte, hogy az idei év szakmai feladata, hogy a FSZEK a 2002 óta elvégzett feladatokat összegezze és kidolgozza 2013-ig a stratégiai elképzeléseit a könyvtárakkal kapcsolatban.
Deák Sándor gazdasági igazgató miután átvette a szót, néhány gondolattal felidézte, hogy milyen útja volt annak, hogy végre a Zsókavár utcában a könyvtár elkészülhessen. Ennek megfelelően tájékoztatta a sajtó képviselőit arról, hogy legkorábban május 2-án írhatják ki a megfelelő engedélyek birtokában a nyílt közbeszerzési pályázatot, majd ennek folyományaként remélhetőleg augusztus 1-jén megkezdődhet a kivitelezés.
-A munkálatokat öt hónap alatt szeretnénk elvégeztetni- mindez az épület rekonstrukcióját jelenti (nagy, megnyitott- és bevilágított terek kialakítása az olvasók számára, s hozzá néhány iroda, amely a könyvtárhasználatot segíti) -, majd ezután kezdődhetnek meg a belsőépítészeti munkálatok, illetve a könyvtár könyvekkel, dokumentumokkal való berendezése. A könyvtárat pedig reményeink szerint az olvasók a következő év első negyedévében birtokba vehetik- mondta Deák Sándor.
Dr. Pálinszki Antal alpolgármester a könyvtár megvalósításával kapcsolatosan arról beszélt, hogy kis lépés a FSZEK nagy rendszere számára egy ilyen kis könyvtár kialakítása, miközben Újpalota lakossága számára nagy ugrást jelent a kulturális lehetőség területén.
Az alpolgármester saját pedagógusi élményeiről beszélt a technika fejlődésével kapcsolatosan, s mindez azért került szóban, hiszen sokan félnek attól, hogy a könyv kiszorul a mindennapi életből.
-Ám ez nem így van. A könyvtárak életképesek maradnak, s manapság is az az igazi élmény, amikor az ember a kezébe foghat egy könyvet, érzi a könyv illatát. Természetesen mindez rajtunk, szülőkön is múlik, hogy hogyan neveljük a könyv használatára gyermekeinket. Tehát érdemes könyvtárat létrehozni – mondta, majd kiemelte, hogy az elmúlt 12 évben neki is nagy felelőssége volt abban, hogy fővárosi képviselőként mit tudott tenni az oktatásért, a kultúráért, a művelődésért, a könyvtárakért.
-A jóért épp úgy felelős vagyok, mint a rosszért. A pénzért közösen dolgoztunk tehát az elmúlt években. S ennek megfelelően például Fodor Péter főigazgató úrral közösen néztünk körbe Újpalotán, hogy melyik helyszín felel meg leginkább az új könyvtár kialakítására. Jelenleg 20-25 ezer könyv található a Kontyfa utcai könyvtárban kellően szűk helyre zsúfolva, amely megfelelő elhelyezést és hozzáférést kaphat az új helyszínen. Reméljük, hogy megfelelő ütemezésben az új könyvtár megvalósul, s akkor birtokba veheti Újpalota lakossága- mondta az alpolgármester.
A sajtó képviselőinek érdeklődésére Fodor Péter az elhangzottakhoz kiegészítésként hozzátette, hogy a leendő könyvtár egy szinten, a Pajtás étterem helyén lesz, melyet a mozgáskorlátozottak az éppen a számukra kialakított csigarámpán keresztül tudnak megközelíteni- lift kialakítására nincs ugyanis elég hely. A könyvtárban külön kávézó nem lesz, de a közösségi összejövetelek megvalósítására természetesen mód lesz, hiszen tágas terek várják az olvasókat. A Zsókavár utcai könyvtárban nyolc olyan számítógép lesz, amely az Internet-használatot lehetővé teszi a nagyközönség számára. Ezek közül hat gépen lehet közvetlenül Internetezni, míg két gép a katalógus hozzáférést biztosítja. A főigazgató külön kiemelte, hogy a kerületben továbbra is három könyvtár várja az olvasókat.
-A Kontyfa utcai teljes állomány feldúsítva az Eötvös utcai könyvtárban található állomány egy részével kerül át a Zsókavár utcába, miközben az Eötvös utcában is megmarad a szolgáltatás. Igaz, kisebb területen- mondta.
Báthory Béla a Nyírpalota Társaság, Újpalota lakossága s a saját maga nevében mondott köszönetet egyrészt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójának és munkatársainak, másrészt Pálinszki alpolgármesteren keresztül a kerületi önkormányzatnak, hogy megvalósulhat ez a beruházás. Külön elnézést kért azért, ha menet közben a társaság egy kicsit türelmetlen volt, s mindennek különböző fórumokon is hangot adott, ám mindez a jobbítás érdekében történt.
A főigazgató a sajtótájékoztató zárógondolataként azt mondta: bízik abban, hogy hamarosan egy valóban XXI. századi könyvtárban köszöntheti az olvasókat, a könyvtár-használókat, melyre remények szerint már nem kell sokat várni.

Háttéranyag a XV. kerület, Zsókavár utcában létesítendő könyvtárról (FSZEK sajtóanyaga)

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1982. november 3-án nyitotta meg Újpalotán a Kontyfa utcai könyvtárat felnőttek számára, 140 m2-en. Már a megnyitást követő évben kiderült, a könyvtár legnagyobb gondja a szűkös férőhely, a kis alapterület. Sem a megfelelő tájékoztató, helyben olvasó tevékenységet, sem a közösségi foglalkozások szervezését nem tették lehetővé. A látogatottsága és forgalma alapján viszont a kerület második legforgalmasabb könyvtára lett. Az 1998-as felújítással kicsi, de barátságos, hangulatos, bővített szolgáltatást nyújtó könyvtár lett.
Az elmúlt évtizedekben a Szabó Ervin Könyvtár folyamatosan kereste a helyi Önkormányzattal közösen egy új könyvtár kialakításának lehetőségét. Az áttörést az újpalotai könyvtár életében a FSZEK fejlesztési stratégiája hozta meg, melynek meghatározó eleme a hálózatfejlesztés. Az elfogadott középtávú terve alapján áttekintette a főváros kerületeinek könyvtári ellátottságát, mind területi elhelyezkedésük, mind a könyvtárak alapterületének nagysága szerint. Felmérésre került használói bázisuk és dokumentum ellátottságuk nagysága, szolgáltatási lehetőségeik minősége. Végül is az az ésszerű koncepció bontakozott ki, amely egy kerületen belül kevesebb, de nagyobb alapterületű, jobban felszerelt, személyi állományában is minőség orientált könyvtárak megvalósítását tűzte ki célul. A megoldást a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a XV. kerületi Önkormányzat segítségével, a civil szervezetek támogatásával az egykori Pajtás étteremben találta meg. Így Újpalotán, tömegközlekedéssel jól megközelíthető helyen, az egyik városrész központjában, kapott a FSZEK egy 670 m2-es helyiséget, új könyvtári egység létrehozására.
Újpalota, Rákospalota, Pestújhely alkotják együtt a főváros XV. kerületét. Ezek adottságaik miatt szinte külön kis városrészek egymás mellett. Közülük is a legnépesebb Újpalota. A lakótelepen számos óvoda, általános iskola és két középiskola is működik. Nemrég pedig itt nyitotta meg kapuját az ország első kínai anyanyelvű oktatási intézménye. A lakótelepen élőkön túl, még a városrész szélén felépült bevásárlóközpontok látogatóinak egy része is igénybe veszi a könyvtár szolgáltatásait. Éppen ezért fontos kulturális szerepet kap, és a szociális ellátórendszer szerves része lesz a most kialakításra kerülő modern, minden igényt kielégítő korszerű könyvtár.
A Zsókavár utcai könyvtár vonzáskörzete túlnyúlik majd a lakótelep, sőt a kerület határain is. Ha a telepen jelenleg is működő Kontyfa utcai kis könyvtár három éves adatait vizsgáljuk, abból is látható, hogy nagy a kihasználtsága. 2003-ban 2478, 2005-ben 2391, 2006-ban 2984 beiratkozott olvasója volt, ami 3 fős családmodellel számolva évi 7500-8000 könyvtárhasználót jelentett. A beiratkozottak negyede ( 633 fő, 573 fő, 705 fő) ráadásul gyermek -16 éven aluli- volt, ami bíztató a jövőre nézve, mert egy állandósuló könyvtári igénnyel számolhatunk. A nyitva tartást ennek megfelelően alakítjuk. Terveink szerint reggel 10.00-tól este 19.00-ig várjuk a könyvtárlátogatókat.
Alapszolgáltatásunkká vált immár a számítógép, az Internet, az on-line és off-line adatbázisok biztosítása, a könyvek, az AV- és elektronikus dokumentumok kölcsönzése. Alapfeladatunknak tartjuk a mozgáskorlátozottak ellátásának biztosítását, könyvtárba való bejutásuk akadálymentesítését illetve a könyvek, hangoskönyvek házhoz szállítását a rászorultak részére. Természetesen bővülnek használó tereink és szolgáltatásaink, így lehetőségünk nyílik olvasóterem, gyermekkönyvtári rész, médiatár és Internet sarok kialakítására is.
Bízunk benne, hogy új bibliotékánkkal egy olvasóbarát, minőségi ellátást biztosító helyszínnel gazdagodnak a helybeli lakosok, ahol jól képzett, tapasztalt könyvtárosok várják az olvasókat.

Kapcsolódó cikkek


Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló