Menu

Köszönet a pedagógusoknak

2021.06.04.

Az idei első nyilvános díjátadót a pedagógusnap alkalmából tartotta az önkormányzat.

Június első vasárnapja a pedagógusnap, ennek alkalmából az önkormányzat minden évben megemlékezik a kerületben kiváló munkát végző tanárokról, óvodapedagógusokról, óvodai munkát segítő munkatársaktól és a nyugdíjba vonuló óvodapedagógusokról. Tavaly nem lehetett a megszokott keretek között megtartani az ünnepséget és idén is szerényebb körülmények között zajlott, de legalább nyilvános volt a köszöntés. Ahogy Cserdiné Németh Angéla polgármester elmondta, ez volt az első idei nyilvános önkormányzati díjátadó a XV. kerületben. A polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy ebben az évben még nehezebb munkája volt a pedagógusoknak, hiszen rendkívüli körülmények között kellett helytállniuk.

Az ünnepséget Fodor Sándor, a Polgármester Hivatal Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztályának osztályvezetője vezette le, az elismeréseket Cserdiné Németh Angéla adta át és jelen volt az alkalmon dr. Filipsz Andrea jegyző is.

A Bárczy István-díj kitüntetettjének köszöntése

2021-ben „Bárczy István Díjban” részesítette Budapest Főváros Közgyűlése Pedagógus Nap alkalmából Sebestyén Irént, az Újpalotai Összevont Óvoda óvodavezető-helyettesét. Sebestyén Irén 28 éves óvodapedagógusi pályafutásáért, 14 éves vezetői munkájáért, a gyermekek neveléséért, a szülőkért, és a kerületért végzett elkötelezett munkájáért kapta meg az elismerést. „Bárczy István Díj” adományozható a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez, és ezáltal a főváros fejlődéséhez. A kitüntetés alkalmából a polgármester köszöntette Sebestyén Irént.

Év Óvodapedagógusa

Az „Év Óvodapedagógusa” cím adományozható annak a Budapest XV. kerületében, óvodai területen munkát folytató személynek, aki az adott évben folyamatosan kiemelkedő óvoda pedagógusi tevékenységet végzett.

Az Év Óvodapedagógusa címet 2021-ben kapta:

  • Hamvai Zsuzsanna, a Hétszínvirág Összevont Óvoda Patyolat Tagóvoda óvodapedagógusa,
  • Nyári Hajnalka, az Újpalotai Összevont Óvoda Kavicsos Tagóvoda óvodapedagógusa.

Év Óvodai Munkát Segítő Alkalmazottja

Az „Év Óvodai Munkát Segítő Alkalmazottja” cím adományozható annak a Budapest XV. kerületében, óvodai területen munkát folytató személynek, aki az adott évben folyamatosan kiemelkedő óvodai munkát segítő tevékenységet végzett.

Az Év Óvodai Munkát Segítő Alkalmazottja címet kapta 2021-ben Kissné Acsay Éva, a Hétszínvirág Összevont Óvoda Molnár Viktor Tagóvoda gyógypedagógiai asszisztense.

Év Pedagógusa

Az „Év Pedagógusa” cím adományozható annak a Budapest XV. kerületében az Észak-Pesti Tankerületi Központ által fenntartott oktatási intézményekben oktató-nevelő munkát folytató személynek, aki az adott évben folyamatosan kiemelkedő pedagógusi tevékenységet végzett.

Az Év Pedagógusa címet kapta 2021-ben:

  • Bognárné Szőllősy Anna, a Budapest XV. kerületi Károly Róbert Általános Iskola alsó tagozatos tanítója,
  • Nagy Istvánné, a Kolozsvár Utcai Általános Iskola intézményvezető-helyettese és pedagógusa,
  • Takácsné Bodnár Erika, a Hartyán Általános Iskola intézményvezető-helyettese és pedagógusa,
  • Tatai Márta Judit, a Budapesti XV. kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola matematika-fizika szakos pedagógusa.

Nyugdíjba vonulók köszöntése

Az önkormányzat ezen alkalmakkor köszönteni szokta a nyugdíjba vonuló óvodapedagógusokat is.

  • Rákospalotai Összevont Óvodából nyugdíjba mennek:
  • Balla Gyuláné – Mozdonyvezető Tagóvoda
  • Bordásné Szőcs Ida – Mozdonyvezető Tagóvoda
  • Czél Gyöngyi – Mozdonyvezető Tagóvoda
  • Dudás Gizella – Szövőgyár Tagóvoda
  • Dr. Duró Zsuzsanna – Mozdonyvezető Tagóvoda
  • Fischer Zoltánné – Mozdonyvezető Tagóvoda
  • Knodel Péterné – Szövőgyár Tagóvoda
  • Medzayné Ivanova Albina – Klapka Tagóvoda
  • Polgár András Ferencné – Mozdonyvezető Tagóvoda
  • Rábai Józsefné – Mozdonyvezető Tagóvoda
  • Soós Lászlóné – Mozdonyvezető Tagóvoda

 

  • Hétszínvirág Összevont Óvodából nyugdíjba mennek:
  • Juhász Ferencné – Mézes Tagóvoda
  • Koch Istvánné – Molnár Viktor Tagóvoda

 

  • Újpalotai Összevont Óvodából nyugdíjba mennek:
  • Horváth Ilona – Páskom Tagóvoda
  • Soltészné Molnár Eszter – Hartyán Tagóvoda
  • Szabó Erzsébet – Napsugár 1. Tagóvoda
  • Székely Sándorné – Páskom Tagóvoda
  • Tömböly Eleonóra – Napsugár 2. Tagóvoda
  • Veres Ágnes – Napsugár 2. Tagóvoda

(Cs.B.)

Fotók: Nagy Botond/XV. Média