Menu

Demján Sándor

Díszpolgár
Adományozva: 2001.10.23.

Demján Sándor a TriGránit Rt. elnöke. Kiemelkedő és sikeres pályafutását a Gárdonyi ÁFÉSZ-nál kezdte különböző vezető beosztásokban. Meghatározó szerepet játszott a Skála Áruházlánc, a SKÁLA COOP létrehozásában, majd a Magyar Hitel Bank megalapításában, amelynek évekig elnök-vezérigazgatója volt. Szakmai, pénzügyi sikerei révén nemzetközi elismerést és hírnevet szerzett. 1991-től alapító elnöke a kanadai székhelyű CEIC Holdingnak. Nagy szerepet játszik a privatizációban, létrehozója a TriGránit Fejlesztési Rt-nek. Érdemeket szerez a Bank Center, a Gránit-Pólus, a Pólus Center és a Nyugati Városközpont létrehozásában.
Demján Sándor kiemelkedő szerepet játszott a Pólus Center létrehozásában, amely rekordidő alatt – 11 hónap – elkészült. Megjelenésével kerületünk lakossága világszínvonalú gazdasági, kereskedelmi, vendéglátási, szórakoztatási és szolgáltatási lehetőséget kapott.
Jelenleg is több hazai és nemzetközi szervezet, egyesület, alapítvány elnöke, társelnöke. Több magas kitüntetésben, elismerésben részesült: Állami díjas, Az év vállalkozója, menedzsere és embere. 1998-ban megkapta a „Magyar Üzleti Díja”, 2000-ben az „Évtized legbefolyásosabb üzletembere” díjat. Ügyvezető elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, a VOSZ-nak, nevéhez fűződik a Prima Primissima díj is.

Elhunyt 2018. március 26-án.