Menu

Pályázati felhívás a gyalogjárdák 2020. évi lakossági kezdeményezésű felújításához

Publikálás dátuma: 2020. július 6.
Közzétevő: Városgazdálkodási Főosztály

A Képviselő-testület a 2020. évi költségvetésben forrást biztosított az önerős járda-felújítási pályázat lebonyolításához, melynek költségkerete idén 80 millió Ft lesz.

A pályázati feltételeket az illetékes bizottság (Kerületfejlesztési Bizottság) elfogadta, így a pályázati kiírás és a részvételhez szükséges pályázati adatlap a Polgármesteri Hivatal honlapján(regi.bpxv.hu), jelen felhívás csatolmányaiból letölthető, valamint az Ügyfélszolgálaton (1153 Bp. Bocskai u. 1-3. – Illyés Gy. utca sarok) elérhető.

A pályázat lényege, hogy a XV. kerületi Önkormányzat tulajdonában álló közterületi járdák felújítását lakossági (lakóközösségi / szervezeti) önerő bevonásával valósítsuk meg az érintett ingatlanok előtt, teljes hosszúságban.

A pályázók önerejének mértéke idén egységesen 2000 Ft/négyzetméter lesz, a járdaszakaszok, valamint a gépkocsi behajtók esetében egyaránt.

A benyújtott pályázatokat az illetékes Kerületfejlesztési Bizottság fogja elbírálni, várhatóan havi egy ülés keretében.

A pályázati adatlapokat a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálata, valamint a Városgazdálkodási Főosztály – palyazatvgf@bpxv.hu e-mail címen – folyamatosan fogadja, a költségkeret kimerüléséig.

További részletes információt a pályázati kiírásban és a pályázati adatlapon olvashatnak, valamint érdeklődhetnek a Városgazdálkodási Főosztályon is (tel: 305-3238).

 

A pályázatra szánt költségkeret kimerült, ezért a pályázat 2020. augusztus 6. (csütörtök) 13.00 órakor lezárult.

https://regi.bpxv.hu/hirek/lezarult-az-oneros-jardafelujitasi-palyazat