---

Arcképcsarnok

Az arcképcsarnok letölthető PDF formátumban.

Beller Imre (1845-1895)

A palotai katolikus egyházközség megszervezését, új temploma építésének előkészítését bízta Beller Imrére a váci püspökség 1884-ben. Beller Imre 1845. november 5-én, Hódmezővásárhelyen született. A templomépítés anyagi bázisát magánvagyonával teremtette meg, amikor szülei halála után, azok hódmezővásárhelyi birtokát értékesítve, felvásárolta Rákospalota határának egy részét. Erre a birtoktestre vett föl 600 ezer aranykoronás bankhitelt, ebbõl vásárolta meg az építési anyagokat. A templom alapkőletételét azonban már nem érhette meg. 1895-ben halt meg. 1996-ban 101 évvel halála után a kerület díszpolgárának választotta.

Benkő István (1854-1920)

Idõsebb Benkő István a Háromszék megyei Papolcon született 1854. január 24-én. 1874-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Budapesten, majd beiratkozott a Tudományegyetem bölcsészkarára. 1884-ben Budapesten lesz segédlelkész, s még ebben az évben meghívja Rákospalota, ahol 1920-ban bekövetkezett haláláig szolgálja az ófalui gyülekezetet. Angolból fordított egyházi énekeivel írta be a nevét a hazai református egyház történetébe. Becsülték, mert maga is becsülte a palotai parasztokat, akiknek sorsában mindennap osztozott. Maga is gazdálkodott, részt vett a civil közösségek szervezett életében. Az, hogy utcát kapott, s telep lakónegyed is õrzi a nevét Palotán, s hogy az az utcanév mindvégig a táblákon maradhatott, jele annak a tiszteletnek, amit ma is éreznek iránta.

Bezsilla László (1903-1983)

Bezsilla Nándor fia 1903-ban született. Mint a rovarfauna kitûnõ szakértõje, mint lepkegyûjtõ kivételesen sikeres. Gyûjteménye a 30-as évek elején már túlzás nélkül mondható világhírûnek. Több új fajt is felfedezett, és mindet itt, Pestújhelyen vagy a község határában. Kirándulásai az ornitológia területén sem maradtak eredménytelenek. Híressé tette Pestújhely községet azzal a fekete verébbel, amelyet itt fogott be, és amelynek nem volt párja sehol a világon. Gyûjteménye nagyobbik részét már a 30-as évek közepén a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Kétezer darabos magánmúzeuma haláláig a lakásán volt felkereshetõ, ebbõl adományozott iskoláknak, ennek bemutatásával tartotta elõadásait, kiállításait, itt és másutt az országban. 1983-ban halt meg.

Bezsilla Nándor  (1868-1917)

Pestújhely megszületését elsõsorban a parcellázást kezdeményezõ Bezsilla Nándornak köszönheti, aki 1868-ban született Turán. A parcellázás éveiben a József körúton lakik és a Teréz körúton, mûködteti irodáját, ahol magának a parcellázásnak is az igazgatósága van, és ahol kiadja a telep reklámját szolgáló Széchenyi – Telep címû újságát. 1912 körül költözik ki Pestújhelyre. Itt minden helyi akcióban szerepet vállal, szervezõje a munkásgimnáziumnak, tagja a leány polgári iskolaszéknek, az iskola építési bizottságának, alapító elnöke a Széchényi-telepi Kaszinónak. 1917-ben tüdõgyulladás ragadja el. 1920-ban választják meg díszpolgárnak, és ekkor kapja meg a nevét az utca, amely addig csak a keresztnevét viselte.

 

Chobot Ferenc  (1860-1931)

A római katolikus prépost-plébános, a Pozsony megyei Igrámban született 1860. szeptember 26-án. Mint papnövendék érettségizett Kassán. A Váci Teológia diplomájával a zsebében 1883-ban szentelték pappá. 1895-ben kapta azt a megbízatást, hogy fejezze be a rákospalotai Nagyboldog-asszony templom felépítését, amit Beller Imre készített elõ. A templom elsõ papja nem tudott megélni immár a papi birtok jövedelmébõl, új állásért folyamodott, s 1910-ben át is vette a gazdag romhányi plébániát. Részben Palotán, részben új állomáshelyén írja meg az egyháztörténeti szakirodalomban máig számon tartott munkáit, amelyek közül a legismertebb a Váci egyházmegye történeti névtára címû kétkötetes monográfia. 1931. január 16-án halt meg Romhányban. A palotai Nagyboldogasszony templom kriptájában helyezték örök nyugalomra.

 

Cserba Elemér (1876-1936)

A várossá lett Rákospalota elsõ polgármestere Baján született, 1876- ban. Itt is végezte elsõ iskoláit. Miután jogi doktorátust, majd ügyvédi oklevelet szerzett, ügyvédi irodát nyitott 1907-ben Rákospalotán. Mint a Rákospalotai Hírlap szerkesztõje, a helyi egyesületi élet reprezentánsa már polgármesterré történt kinevezése (1923.) elõtt is fontos szerepet játszott a helyi közéletben. A város elsõ embereként sokat tett az elmaradott infrastruktúra megújításáért. Új iskolák, új vágóhíd, a villamos energia rendszerének kiépítése többé-kevésbé sikeres akcióinak mondható, de a vízellátás és fõleg a csatornázás, fájóan elmaradt az igényektõl. Cserba Elemér haláláig, 1936-ig töltötte be a polgármesteri tisztséget.

 

Gerecze Péter (1856-1914)

A jó nevû régész, mûvészettörténész Désen született 1856. május 23-án. 1878-tól kezdve rendszeresen jelennek meg tanulmányai a mûemlékek és régészeti kutatások körébõl. Õ kezdte meg a pilisszentkereszti középkori romok feltárását. Halála elõtt nem sokkal irányította a Pestújhely határában folyó ásatásokat, amelyeknek során Regtelek középkori falujának templomát ásták ki a homok alól. Az elsõ parcellázási periódusban vesz házhelyet a Széchenyi telepen, a majdani László utcában. Kezdettõl a legharcosabb szorgalmazója, ügyintézõje, kijárója a telep önállóvá válásának, és az önállóság elnyerése után is motorja minden helyi társadalmi mozgalomnak. 1914-ben hal meg tífuszos fertõzés következtében.

 

Gróf Károlyi Sándor (1831-1906)

Fót birtokosa a család, amelynek több tagja is nyomot hagyott Palota közemlékezetében, de legmélyebbet kétségtelenül az 1831-ben született Sándor gróf. 17 évesen Klapka seregében a Károlyi huszárezred századosaként harcol a magyar szabadságért. Párizsba menekül 1849-ben, s csak az általános amnesztia kihirdetésekor tér vissza Fótra. 1881-tõl képviselõ, a gazdaságpolitika egyik meghatározó egyénisége, aki az agrárius elvek fõ hirdetõjeként fontos szervezõ szerepet vállal Magyarországon. Az õ személye az elsõ fórum, minden közös érdeket érintõ közügyben, egyszóval meghatározó szerepet játszik Palota mindennapjaiban, még ha nem is szereplõje ezeknek a mindennapoknak. Gróf Károlyi Sándor 1906-ban halt meg Franciaországban.

 

Horváth Mihály (1809-1878)

1809-ben született Szentesen. Vácott tanult teológiát, 1828-ban a pesti egyetemen avatták bölcseleti doktorrá, 1832-ben szentelték pappá. Pest megyei községekben lelkészkedett. 1848-ban nevezik ki Csanád megyei püspökké. Tagja lett a fõrendiháznak, egyik megfogalmazója a függetlenségi nyilatkozatnak. 1849-ben emigrálni kényszerül várható halálos ítélete elõl. 1866-ban amnesztiát kapott és hazatért Magyarországra. A hatvanas években tulajdonosa Rákospalota legimpozánsabb villájának, a Pozsony és a Grófi út sarkánál fekvõ parkban álló Sommariva – kastélynak. Sok idõt töltött Palotán, sok vendéget fogadott a házában. 1878-ban végleg elárvult a villa, meghalt Palota leghíresebb lakója. Házát éppen annyi ideig emlegetik még püspök-villaként, mint amennyit a jeles történetíró megélt.

 

Madarász Adeline (1871-1962) 

Meglehetõsen sokan gondolják azt, hogy a hazai históriai piktográfia óriásának Madarász Viktornak van valami köze Palotához. A tájékozottabbak azt is megjelölik, mi ennek a kapcsolatnak a lényege. Az, hogy leánya Adeline itt lakott, és az idõs mûvész gyakran töltötte nála a nyarat. Ami ebbõl a tény, az csupán annyi, hogy Madarász Adeline valóban Rákospalotán telepedett le, akkor azonban édesapja már évtizedek óta halott. És az is tény, hogy 1960-ban a Rákospalotai Múzeumnak ajándékozta édesapja számos alkotását, amelyek ma is rendszeresen kiállított különgyûjteményi részét képezik a múzeumnak. Adeline maga is festõnek tanult, Székely Bertalannak volt növendéke. Értékelhetõ életmûvet azonban nem hagyott maga után, életútjának állomásait sem ismerjük pontosan.

 

Reményi Ede (1828-1891)

1828-ban született Miskolcon a legendás hírû hegedûmûvész. Tanulmányait a bécsi konzíliumon végezte. 20 éves korában részt vett a szabadságharcban, mint Görgey tábori hegedûse s emiatt 1849 õszén el kellett hagyni az országot. Amerikába ment, ahol több évig tartó stúdiumok során elsõrangú hegedûssé vált. Több évig Londonban a királyi zenekar szólóhegedûse s 1861-tõl a 70-es évek elejéig Pest zenei életének egyik legnépszerûbb egyénisége volt. Az kapcsolta a régi Palotához, hogy az erdõ mellett fekvõ vendéglõben oly gyakran muzsikált, itt lakott a faluban, a mai Énekes utcában, az 1860-as években. 1891-ben halt meg San Franciscóban.

 

Szőcs Áron (1879-1956)

Szõcs Áron, Rákospalota háború utáni elsõ polgármestere volt. A helyi szociáldemokrata mozgalom és párt vezéralakja, egyébként lakatos az Istvántelki Fõmûhelyben. Városi képviselõ, s már a harmincas években, aktív közéleti szerepet játszik. 1945. február 6-án nevezik ki polgármesternek, amely tisztségérõl 1947-ben mond le, ekkor vonul vissza a politikai életbõl. A Magyar Tanácsköztársaság idején a miskolci hadtest forradalmi törvényszékének elnöke, majd Csanád vármegye direktóriumának elnöke, késõbb vasúti népbiztos lett. A Tanácsköztársaság bukása után a vasutasok szakszervezetének titkáraként tevékenykedett. Az 1940-es években a Népszava szerkesztõsége dolgozója volt.

 

Szücs István (1868-1953)

1868-ban született Szirákon. A váci piaristáknál tanult, itt kötött barátságot Bezsilla Nándorral, Veszelovszky Bélával, Schwarz Gusztávval. Bölcsész diplomát szerez Pesten. A belügyben hivatalnok, majd 1896-tól a kultuszminisztériumban dolgozik. Két ciklusban Pestújhely országgyûlési képvislõje, õ eszközli ki a helyi népiskola államosítását, a templomépítõ bizottság, a telepi kaszinó elnöke, a katolikus leány polgári alapítója és elsõ igazgatója volt. 1913-ban az õ kezdeményezésére nyílik az elsõ állami óvoda. Tagja a megalakuló Pestújhelyi Sport Club választmányának. A munkásgimnázium szervezõje, a helyi Vöröskereszt egyik alapítója, ingyenkonyha felállításának kezdeményezõje. 1915-ben a község díszpolgára lesz, és utcát neveznek el róla.

 

Tóth István (1823-1908)

Rákospalota legendás hírû bírója 1823. március 5-én született, s bognármesterséget tanult. 24 évesen tért haza Palotára. Tudását, bölcsességét már ekkor is elismerik, így esküdtnek, késõbb községi elöljárónak, 1862-ben bírónak választják. Negyven esztendõn át látja el közmegbecsülésnek örvendve ezt a tisztet, egészen 1903-ban bekövetkezett visszavonulásáig. Öt évet él még csendes nyugalomban. Országosan, ismert figura volt a palotai bíró, Biharos Tóth István, akit személyes kapcsolat alapján tisztelt számos jelessége a kornak. Tisztelték pallérozott észjárását, az övéi gondját tehetséggel megoldó községvezetéséért, férfias viselkedéséért, jóízû beszédstílusáért, talpraesett humoráért, arca, termete szépségéért. 1908. október 18- án hunyt el.

 

Wágner Manó (1858-1929)

Rákospalota iskolaügyének e jeles alakja 1858. március 13-án született a sziléziai Liebenthal falucskában. Német anyanyelvû birodalmi polgárként él egészen 14 éves koráig talán azt sem tudta hol van Magyarország. S azt biztosan nem, hol fekszik Palota. 14 éves amikor Budapestre költözik szüleivel. 1889-ben veszi feleségül a palotai magánpolgári iskolát alapító negyedi Szabó Alajos leányát, s lesz hamarosan a tanintézet igazgatója, majd továbbépítõje. Elemi iskolát nyit a polgári mellett, 1892-ben gimnáziumot – az elsõt Rákospalotán –, amely magánintézet 1906-ban megkapja a jogosítványt állami érettségi bizonyítvány kiadására. Elnöke a Rákospalotai Katholikus Körnek. 1914-ben megyebizottsági taggá választják. A település akkor már város díszpolgáraként hunyt el 1929-ben.

 

Zajti Ferenc (1886-1961)

A magányos mûvész és tudós Újfehértón született 1886-ban. Református teológiát végzett. Münchenben festészetet tanul. Elõször tisztviselõ a budapesti városházán, majd munkatársa, késõbb vezetõje a Fõvárosi Könyvtár Keleti gyûjteményének. Innen vonul nyugdíjba 1946-ban. Több tájképe látható a Nemzeti Galériában. Festõként Hollósy Simon követõje. Látogatói között volt József fõherceg és a világhírû hindu költõ, Rabindranath Tagore, mert rendszeresen járt Indiában, az õsi kultuszokat és a magyarság gyökereit kutatva. A pestújhelyi társaság jellegzetes figurája volt, a magyarság eredet kutatója. 1961-ben halt meg Budapesten.