Menu

PÁLYÁZAT a civil szervezetek 2017. évi programjainak támogatására

Publikálás dátuma: 2017. március 9.
Érvényessége:
2017. március 9. (csütörtök) -
2017. március 24. (péntek)

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzata pályázatot hirdet a civil szervezetek programjainak 2017. évi támogatására.

A pályázat célja

A pályázat célja a civil szervezetek azon programjainak pénzbeli támogatása, amely az önkormányzati közfeladatok hatékonyabb ellátása érdekében a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzattal való együttműködést, partneri kapcsolatot szolgálja, erősíti a helyi civil szervezetek társadalmi szerepvállalását a XV. kerületben, és javítja a kerületi lakosok életminőségét.

Nem lehet pályázatot benyújtani a Képviselő-testület által a 2017. évre jóváhagyott rendezvénynaptárban szereplő kiemelt önkormányzati rendezvényekre.

Támogatásban részesíthetők köre:

Támogatásban részesíthető az a 2011. évi CLXXV. törvény szerinti civil szervezet:

  • amelynek székhelye, telephelye a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat közigazgatási területén található, vagy
  • a civil szervezet nyilatkozik arról, hogy a támogatást a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat közigazgatási területén működő szervezeti egysége részére használja fel, továbbá
  • az alapító okiratának megfelelő tevékenységet folytat, továbbá
  • amelyet a bíróság a pályázat benyújtása előtt legalább egy évvel jogerősen nyilvántartásba vett

Nem nyújthat be pályázatot:

  • politikai tevékenységet folytató civil szervezet
  • a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek,
  • az egyház, egyház belső egyházi jogi személye
  • a biztosító társaság,
  • szakszervezet,
  • munkástanács,
  • egyház által alapított civil szervezet
  • sporttevékenységre
  • üzleti, gazdasági tevékenységre
  • az Önkormányzat kötelező feladatát feladat-ellátási szerződés, közoktatási megállapodás, közművelődési megállapodás alapján átvállaló civil szervezet a feladatátvállalása körében
  • a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat költségvetésében kiemelt kiadási előirányzatként, nevesítve szereplő szervezet
  • az a civil szervezet, amely korábbi támogatási viszonyból származó visszafizetési kötelezettségének határidőben nem tett eleget, így az Önkormányzat által nyújtott pénzbeli támogatásokról szóló 6/2017.(III.1.) önkormányzati rendelet 9.§ (9) bekezdése alapján a következő két évben nem nyújthat be pályázatot
  • pályázat nem adható be működési költségekre

A támogatás formája

A támogatás a pályázó 2017. január 1. és 2017. december 31. között megrendezett programjainak költségeihez nyújtott vissza nem térítendő támogatás. A civil szervezet akkor részesíthető támogatásban, ha azt olyan, pártpolitikától mentes közösségi célú feladat ellátására kívánja fordítani, amely a XV. kerület lakosságának érdekeit szolgálja.

A támogatásra rendelkezésre álló szétosztható összeg 10.000.000-Ft az 5/2017.(III.1.) önkormányzati rendelet alapján. Pályázatonként legfeljebb 600.000,- Ft összegű támogatás nyújtható.

A pénzügyi támogatásban részesíthető tevékenységi körök a következők:

C/I. Nemzeti összetartozás erősítése

  1. rendezvények, kirándulások szervezése határon túli magyar civil szervezetekkel együttműködve;
  2. a Nemzeti Összetartozás Napjának (június 4.) méltó ünneplése civil szervezetek, az önkormányzat és más közösségek együttműködésével;
  3. a nemzeti önazonosságtudat erősítése érdekében programok szervezése, kiadványok készítése;

C/II. Új nemzedékek jövőjéért

  1. egészségügyi tevékenység, egészséges életmód propagálása, terjesztése;
  2. gyermekek üdültetése, táboroztatása;
  3. nevelési, oktatási tevékenység – elsősorban közösségi életre nevelés érdekében programok szervezése;

C/III. Közösségi környezet

  1. kulturális és közművelődési tevékenység, hagyományok ápolása;
  2. természeti és épített környezet védelme, megóvása;
  3. természeti és épített környezeti értékek propagálása az önkormányzattal és más közösségekkel együttműködve;

C/IV. Társadalmi felelősségvállalás

  1. szociális, karitatív tevékenység, esélyegyenlőséget elősegítő programok;
  2. érdekképviselet és érdekvédelem;
  3. a házasságra történő felkészítés, a házasság intézményének és a családi életre nevelésének elősegítése;
  4. önkéntesség (önkéntes programok szervezése és lebonyolítása, önkéntes tevékenységek fejlesztése és az önkéntesek számának növelése, civil szervezetek és az önkormányzat közötti önkéntes tevékenység előmozdítása).

A pályázat benyújtásának helye és módja:

A pályázatot 1 példányban a Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottságnak címezve személyesen a Polgármesteri Kabineten (1153 Budapest Bocskai u. 1-3.) lehet leadni. A borítékra rá kell írni a pályázat kódját (pl.: Civil Pályázat C/I).

Egy szervezet különböző kategóriákban és több tevékenységre is beadhat pályázatot.  Ebben az esetben minden pályázatot külön borítékban kell elhelyezni! Egy szervezetnek azonban csak egy pályázata részesíthető támogatásban.

A benyújtás határideje: 2017. március 24. péntek 10 óra

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a pályázati adatlapot
  • a civil szervezet létesítő okiratát
  • a bíróság általi nyilvántartásba vételt igazoló – 90 napnál nem régebben kiállított – végzést másolatban
  • a civil szervezet 2015-ös évi (2016-os, ha már elkészült) (pénzügyi) beszámolóját
  • a pályázat előzetes, várható költségvetési tervezetét (bevételek és kiadások részletes kimutatása). A támogatott tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó közüzemi működési kiadásokra (rezsiköltség) az elnyert támogatás legfeljebb 25%-a számolható el
  • a kért támogatás általános forgalmi adót is tartalmazó összegét
  • a támogatandó cél, tevékenység pontos meghatározását, a megvalósítás időpontját vagy határidejét
  • a pályázó döntéshozó szervének (közgyűlés, kuratórium, vezetőség stb.) döntését a pályázaton való részvételről és megvalósítani kívánt célról,
  • több civil szervezet közös pályázata esetén a végrehajtásért és az elszámolásért felelős szervezet megnevezését
  • Nyilatkozatot a pályázó bankszámlájára vonatkozó azonnali beszedési megbízás engedélyezéséről, az esetleges visszafizetési kötelezettség elrendelése esetére
  • NYILATKOZATOT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról.
  • KÖZZÉTÉTELI KÉRELMET a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettségéről Ezt a dokumentumot csak abban az esetben kell benyújtani, ha a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennáll
  • nyilatkozatot az Általános Forgalmi Adó levonására vonatkozó igényről
  • igazolást vagy nyilatkozatot a köztartozás mentességről
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázó nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy a megszűntetésére irányuló egyéb eljárás alatt
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázónak nincs a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzattal szemben olyan elszámolási vagy visszafizetési kötelezettsége, amelynek még nem tett eleget
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázóval szemben nem állnak fenn az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény  48/B.§ (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi okok

Hiányosan benyújtott pályázat esetén a hiánypótlási felhívás kézhezvételétől számított 8 napon belül a megjelölt hiányosságokat pótolni kell, ennek elmaradása nem igazolható és a mulasztás a pályázat elutasítását vonja maga után.

Az elnyert összeg rendeltetésszerű felhasználását a megkötött támogatási szerződésben foglaltak szerinti elszámolási kötelezettség terheli.

Az Önkormányzat által nyújtott pénzbeli támogatásokról szóló 6/2017.(III.1.) önkormányzati rendelet 9. § szerint a civil szervezet a támogatás összegének felhasználásáról a támogatási szerződésben meghatározott határidőig köteles elszámolni, és a támogatási összeg felhasználását igazoló számlákat benyújtani. Amennyiben az elszámolási kötelezettségének az arra nyitva álló határidőn belül nem tesz eleget, köteles a támogatás összegét a folyósítás és a visszafizetés közötti időszakra eső törvényes kamataival együtt visszafizetni.

A pályázatok elbírálása

A pályázatok elbírálására a 4/2011. (II.22.) önkormányzati rendelet 8. § (1) bekezdése szerinti határidő az irányadó: „a pályázatokról az arra jogosult a pályázati határidő leteltét követő 30 napon belül dönt.”

Értesítés a pályázat eredményéről

A döntést követően a nyertes pályázók névsorát a helyben szokásos módon közzétesszük, és az eredményről 15 napon belül értesítjük a pályázókat. Az eredményhirdetést követően az Önkormányzat támogatási szerződést köt a nyertes pályázókkal.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás Pallos Judit civil referenstől a 06 1/305-3358-as telefonszámon és a pallos.judit@bpxv.hu e-mail címen kérhető.

Letölthető dokumentumok: